Hazai pályán kezdi meg a 2023/2024-es szezont bajnoki és kupacímvédő futsalcsapatunk. Augusztus 14-én a Magyar Futsal Akadémia együttesét fogadjuk a Haladás Sportcsarnokban.
A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság újoncaként a Csornai SE elleni 2–1-es sikerrel indítottuk szezonunkat. A 33. percben Szenczi Bence góljával szereztük meg a vezetést, majd a félidei egált követően a saját nevelésű, mindössze 16 esztendős Árvay Dávid döntötte el a három pont sorsát a 90. minutumban.
Bajnoki és kupacímvédő futsalosaink négy felkészülési mérkőzést játszanak a bajnoki nyitányt megelőzően. Előbb a lengyel Record Bielsko-Biała otthonában, majd az SG Kecskemét Futsal vendégeként lépünk pályára.
Dupla téttel bíró hétvégén szerepeltek kiválóan íjászaink. A kétnapos viadalon a 3D Országos Bajnokságot és a 3D Grand Prix IV. fordulóját rendezték Nagykállón. Molnár József aranyérmet lőtt, míg Donázy Imola és Tomsics Balázs a második helyet szerezte meg, Keszey Gergely pedig bronzérmesként zárt.
Szenczi Imre irányításával negyedik idényét kezdi meg felnőtt labdarúgócsapatunk. 2020-ban a Megyei II. osztályban indultunk, a 2023/2024-es szezonban pedig már az NB III. Észak-Nyugati csoportjában mérkőzünk rutinos ellenfeleinkkel. Az első hét nap alatt rögtön három mérkőzésen is pályára lépünk, két bajnoki fordulót követően a MOL Magyar Kupában is rajtolunk. Vezetőedzőnk összefoglalta a felkészülési időszak tapasztalatait, valamint a kitűzött célt is elárulta az alábbi cikkben található interjúban; valamint legtapasztaltabb játékosunkat, Németh Milánt is megkérdeztük első benyomásairól.
Bajnoki és kupacímvédő futsalcsapatunk megkezdte a felkészülést az előttünk álló idényre; új vezetőedzőnk, Felipe Conde megtartotta együttesünk első tréningjét.
Negyedik szezonját kezdi meg július 30-án egyesületünk labdarúgócsapata, az új idényben már az NB III.-as mezőnyben szerepel Szenczi Imre vezette együttesünk. A harmadosztályban első mérkőzésünkre hazai pályán kerül sor, a Csornai SE-t fogadjuk a Haladás Sporttelep Kenderesi úti sportpályáján.
A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában hétfő kora délután elkészítették a 2023/2024-es felnőtt férfi NB I.-es futsalbajnokság sorsolását. Augusztus közepén a Haladás Sportkomplexumban kezdjük a szezont a Magyar Futsal Akadémia ellen., az első Berettyóújfalu elleni rangadónkra idegenben, szeptember elején kerül sor.
Július 28. és 30. között Budapesten edzőtáborozik a férfi futsal A válogatott, melyre bajnoki és kupacímvédő csapatunkból hat játékosunkat hívta meg a tavasszal kinevezett szövetségi kapitány, Sergio Cabrera.
Az 1992/1993-as szezonban a másodosztály bajnokaként kiharcolta a feljutást az NB I.-be, valamint a Magyar Kupa döntőjéig menetelt labdarúgóegyüttesünk. Ennek a csodálatos szezonnak a 30. évfordulóján elevenítették fel közösen az emlékeket a Haladás Sportkomplexumban vezetőink, valamint a csapat akkori vezetőedzője és játékosai.