Ugyan futsalcsapatunk 4–2-es vereséget szenvedett az éllovas Kecskemét otthonában a felsőházi rájátszás 2. fordulójában, ám a remekül harcoló játékosainknak nincs okuk szégyenkezésre.

A mérkőzés úgy indult, miként arra mindenki számított: a hazaiak rögtön megpróbáltak nyomást helyezni a mieinkre, és ez bizony sikerült is nekik, mert csak úgy záporoztak a lövések az újdonsült apuka, Alasztics Marcell kapujára. Ám válogatott hálóőrünk remekül tette dolgát, ráadásul egy esetben még a kapufa is kisegítette. A 7. percben viszont már nem volt mit tennünk, ugyanis Suscsák Máté bombázott a kapunkba egy kipattanó lasztit (1–0). Nem sokkal később pedig Vidák Balázs mentett a gólvonalon Pál Patrik lövése után. A 13. minutumban aztán egy komoly hibánk után Fekete Márk duplázta meg a kecskemétiek előnyét (2–0). Szerencsére postafordultával sikerült szépítenünk: Hajmási Milán szöglete került Fekete Márkot érintve a vendéglátók kapujába (2–1). A 15. percben még az egyenlítéshez is közel jártunk, ám Varga Mátyás remek labdaszerzése után kihagyta a 100 százalékos ziccert, így a szünetre 2–1-es állásnál vonulhattak a küzdő felek.

Térfélcserét követően nem változott a derbi koreográfiája, azaz a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, de a mieink kontrái rendre veszélyt jelentettek. Egy ilyen ellencsapás végén Hajmási Milán került nagy helyzetbe, de sajnos nem sikerült a lehetőséget gólra váltania. A 28. percben aztán növelték előnyüket a házigazdák: Haász Benjámin távoli lövése csorgott át a gólvonalon (3–1). A 34. minutumban pedig végleg  eldőltek a lényegi kérdések, ugyanis egy mintaszerű kecskeméti akció végén Bencsik Roland alakította 4–1-re az állást. Örömteli, hogy a Hali ezt követően sem adta fel, és öt a négy elleni játékkal próbált meg faragni a hátrányából. Ez pedig a mérkőzés hajrájában össze is jött: a friss apuka, Alasztics Marcell köszöntötte egy bombagóllal vasárnap született gyermekét, a kis Bendegúzt. Ezzel a találattal pedig be is állította a 4–2-es végeredményt.

Címvédő futsalcsapatunk a vállalható kategóriába tartozó vereség ellenére is  visszacsúszott a tabella 4. helyére. A mieink március 20-án csütörtökön 18.30 órakor az MVFC Berettyóújfalu együttesét fogadják a Haladás Sportkomplexumban.

Sziffer András:A nehézségek ellenére sikerült a vártnál sokkal jobban helytállnunk a tavalyi ezüstérmes otthonában. Végig koncentráltan, fegyelmezetten védekeztünk, több veszélyes helyzetet teremtettünk, ami a támadójátékunk fejlődését mutatja. Ez biztató a jövőre nézve. Háromgólos hátrányban sem mondtunk le arról, hogy szoros eredményt érjünk el. Ez végül Alasztics Marci góljának köszönhetően sikerült is. Válogatott kapusunk amúgy végig nagy támaszt adott a csapatunknak. Megérdemelt a Kecskemét győzelme, de nekünk sincs szégyenkeznivalónk, mert a tisztes helytállás ismét megvalósult, amiért sokat tettek a játékosaink!”

Férfi Futsal NB I. Felsőház 2. forduló

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 4–2 (2–1)

Kecskemét: Nikolic Petar – Bíró Attila, Pál Patrik, Haász Benjámin, Rutai Balázs, Krajcsi Bence, Lehotai Ákos, Hajnal Norbert, Bencsik Roland, Suscsák Máté, Nádudvari Bence, Fekete Márk, Tomic Aleksandar

Edző: Koós Károly

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Földvárszki Dávid, Hajmási Milán, Körmendy Gábor, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Nagy Bálint, Vincze Bálint, Vidák Balázs, Varga Mátyás

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Suscsák Máté (7’), Fekete Márk (13’), Haász Benjámin (28’), Bencsik Roland (34’), ill. Fekete Márk (öngól 13’), Alasztics Marcell (39’)

Sárga lap: Kovács Máté (27’), Vincze Bálint (38’) 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top