Szombathely egyetlen fedett teniszsátra április 13-ig várja a klubunkban sportoló fiatalokat, valamint a sportág szerelmeseit. Azt követően pedig szabadtérén már hat pályán pattoghat reggeltől estig a teniszlabda.

Az elmúlt éveben különböző okokból kifolyólag új alapokra helyeztük a Haladás VSE keretein belül a tenisz szakosztály működését, mely Mayer László vezetésével úgy néz ki, hogy kifejezetten jó irányba halad.

- Hamarosan véget ér majd a téli idény. Az elmúlt időszakban három edző irányításával 44 fiatal teniszezett már nálunk. Ők a koruk, valamint játéktudásuk szempontjából is különböző kategóriákat képviselnek. Vannak akik már versenyeznek is, de olyanok is akadnak, akik csak a mozgás, a sportolás szeretete miatt járnak hozzánk, és nincsenek komolyabb céljaik ebben a sportágban – vágott a dolgok közepébe szakosztályvezetőnk, aki két másik kollégájával együtt D-kategóriás licenccel rendelkező edző is. Hozzátette: lényegében a szakosztályon belül ötvözik a verseny-, valamint szabadidősportot.

- Nagy örömünkre egy sátrat tudtunk telepíteni a téli időszakra a Sportligetbe, melyben az edzéseket is meg tudtuk tartani. Ez azt jelentette, hogy hat év után ismét lehetett teniszezni Szombathelyen a hideg idő beköszöntével is. Három pályát tudtunk „fedetté tenni”, így külső „vendégeket” is fogadhatunk. Őszintén szólva kicsit nehezen indult be a dolog, mert elég nagy volt a bizalmatlanság. Összességében viszont azt mondom, hogy nyitóévnek megfelelt az egész, bízom abban, hogy idén minden szempontból előbbre tudunk majd lépni – fogalmazott Mayer László, aki már javában készül a szabadtéri szezonra is. Elmondása szerint április 13-ig lesznek használatban a fedett pályák, de már most elkezdik a másik három rendbe tételét, hogy az átmenet gördülékenyen valósulhasson meg.

- Április 13-án kezdődik a szabadtéri szezon, mivel azon a vasárnapon bontjuk le  a sátrat, amire már most toborozzuk a segítőket. Már eddig is sok szülő, barát jelentkezett erre az amúgy nagyon komoly költségeket felemésztő munkára. Azt szeretnénk, ha arra az időpontra a külső pályáinkat használható állapotba tudnánk hozni. Aztán a bontás után az addig fedetteket is „felzárkóztatnánk” hozzájuk, és április végén már mind a hat pálya játékra alkalmas lenne ebben a csodás környezeteben, még pedig október 15-ig, a nyári idény végéig – tekintett már előre is Mayer László, aki a továbbiakban is kettős használatban gondolkozik, azaz a saját sportolóink mellett számít a „külsős” teniszezők érdeklődésére is.

- Úgy tervezzük, hogy az országos trendeknek megfelelően óránként 4 ezer forint körül lesznek az óradíjaink. Viszont a szezonbérleteinket kifejezetten kedvező áron lehet majd megvásárolni. Aki 26 héten át hetente több órát is szeretne teniszezni, annak 2600-2800 forintra jön ki egy óra, ha az október 15-ig tartó idényre vásárolja meg a bérletét – zárta szavait a Haladás VSE szakosztályvezetője. Hozzátette: versenyek megrendezését is tervezik. Az biztos, hogy május végén megtartják a szenior korosztály számára a Szabó Éva-emlékversenyt, melyre népes nemzetközi mezőny érkezését várják. Emellett pedig szeretnék elérni, hogy folyamatosan emelkedjen a klubtagságival rendelkezők száma is.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. MVFC Berettyóújfalu
6. TFSE-Tent Budapest
7. Á Studió Nyíregyháza
8. Vehir.hu Futsal Veszprém
9. Rubeola FC
10. Újpest FC
11. Magyar Futsal Akadémia
12. DEAC
Go to top