WEBLAP
szrt_tm_radar_ads_1170x450_0812.jpg
borito2021.png
1.jpg
A felkészülés véghajrájába ért a Haladás VSE női kézilabda csapata. Február 12-én indul az NB1/B bajnokság tavaszi sorozata. A zöld fehérek „hazai” pályán, Bükön fogadják ellenfelüket, a mohácsi csapatot.
A kemény alapozás után elértünk a felkészítő mérkőzésekig, ahol tesztelni tudjuk az elmúlt időszak munkáját. Három új játékost is igazoltunk a következő idényre. Kellett az erősítés a csapatba, hogy fejleszteni és gyorsítani tudjuk a játékunkat.
Az első felkészülési meccsünkön a Budaörs NB1-s csapata fogadta a mieinket. Sikerült felmérnünk, hogy egy magasabb osztálybeli klub ellen hogyan tudunk játszani. A hibáink mellett szép számmal voltak jó és taktikus megmozdulásaink is, ami kezdi az összeszokottság érzését kelteni. A mérkőzés után a NEKA otthonába utaztunk, Balatonboglárba. A délutáni mérkőzés kicsit fáradtan és lassan indult, de a második félidőtől felpörgött a játék, és egy izgalmas játéknak lehettünk tanúi. A korai kelés, a hosszú utazás mind-mind a felkészüléshez és a komfort érzet tágításához tartoznak.
Az utolsó felkészülési meccsek hétvégén lesznek Körmenden. Lányaink egy négycsapatos tornán vesznek részt, ahol éles szituációban tudjuk kipróbálni a begyakorolt játékformákat. A következő hét már az utolsó hajrá a bajnokság előtt, az edzéseken a stratégia és technikai elemek javítása kapja a főszerepet.
Hétvégén a következő állomáson is tovább robogott a HVSE gőzmozdony. Nagyszerű teljesítménnyel folytatták a bajnokságot röplabdázóink, így az idei évben már két győzelmünk is van.
dr. Mucsi Péter, a Haladás vezetőedzője: Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk. Bár a Veszprém csapata nagyon fiatal játékosokból áll és hiányzójuk is volt, nagyon oda kellett figyelnünk. A sebességbeli különbség azért érezhető volt és félő, ha átvesszük ellenfelünk tempóját, nehezen pörgünk fel. A győzelem mellett egyébként annak is örülhetünk, hogy az influenzától tizedelt csapatban remekül szálltak be a fiatalok. Az elkövetkezendőkben is számítok rájuk és szeretnék egyre több időt biztosítani számukra, hogy szokják a felnőtt mérkőzések légkörét is
Bővebben: KATTINTS IDE
Sportíjászat - Lassan a teremszezon hajrájába érünk. Hétvégén ismét egy kvalifikációs versenyen vettünk részt. A lőtt pontjaink lassan kezdenek stabilizálni, és egyre többen meg tudjuk lőni a szükséges pontot az OB-n való induláshoz. A hideg téli idő ellenére sokan látogattak el a versenyre, amit két körben bonyolítottak le a szervezők. A következő lehetőségünk a gyakorlásra Pápán lesz és utána februárban az Országos Bajnokságra látogatunk a FEHOVÁra.
Eredmények:
Molnárné Tóth Szilvia - I. hely
Baranyai Levente - I. hely
Molnár József - II. hely
Tomsics Balázs - II. hely
Rosszul kezdődött a mérkőzés a Hali számára, mert a hazaiak hamar ledolgozták a hátrányukat, mindjárt a találkozó elején 3 gólt lőttek! Látszott, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz a vasiak számára! Volt tartása a csapatnak, ès a fiúk együtt mindent megtéve két nagyon szép támadásból szereztek két gólt. Kiharcolták a hosszabbítást! Az sem kezdődött jól, mert hazai gól született, de Gyurcsányi Zsolt góljával a Hali kiharcolta a továbbjutást, idegenben lőtt több góllal! Nagyot küzdöttek Szombathely futsalosai, a meccs végig izgalmas volt a találkozó. A zöld-fehérek kiharcolták a Final Fourba jutást.
Gólszerzők: Hajmási Milán, Nèmeth Pèter, Gyurcsányi Zsolt
Az idei év első tenisz versenyét Szombathelyen rendezték. Nem csak kint, de a sátorban is cudar idő volt. De a hideg és a rendezők nem gyerekszemléletű szervezése ellenére is, jól éreztük magunk. Ezt a felkészült játékosoknak köszönhetjük, akik okos, színvonalas, időnként fantasztikus játékukkal melengették szívünket. 13 versenyzőnk indult a Sportliget Kupán. Volt ki szerencsésebb napot fogott ki, volt ki kevésbé. Sajnos több mérkőzésünkön is 1-2 ponton múlott a győzelem, és így az érmek száma is. 3 fiatal játékosunknak ez volt élete első versenye, így feladatuk az izgalom leküzdése, és a minél több pont begyűjtése volt. A legkisebb korosztály, az 5- 6-7 évesek kezdtek piros pályán, akik bátran kiálltak a sok néző elé, és játszották az edzésen tanultakat. Utánuk a narancs pályás 8-9 évesek következtek. Ők már nagyon élvezték a versenyhelyzetet. Majd "zöld" pályára léptek a 10-11 éves Nagyok is, akik már kemény ütéseikkel kápráztatták el a nézőközönséget.
Haladás játékosok helyezései:
Hétvégén került megrendezésre a 2017-s Íjászbankett. Az eseményen a versenyzők az előző évet értékelik, díjazzák a kiemelten teljesítő sportolókat és együtt töltenek egy estét. A rendezvényen 41 fő vett részt, a helyszínt pedig a Tóvendéglő biztosította. Az este 19 órakor kezdődött, az érkezés után kezdetét vette az Évértékelő és a Díjátadó ünnepség. Takács Gergő szakosztályvezető foglalta össze a tavalyi év eseményeit és beszélt a 2017-s tervekről.
"A mai rohanó világunkban egyre kevesebb pozitív visszajelzést kapunk. Sietünk, futunk, hajtjuk a mókuskereket. Nem figyelünk egymásra és a világunk napi csodáira. Az élet értékeket zárt megannyi tündöklő apró pillanatba. Bankett, megállunk és figyelünk egymásra. Egy meghitt közösen eltöltött este, ami összeköt minket!"
Az eseményről készült képek megtekinthetőek: GALÉRIA
Hétvégén vasárnap Győrújbarátra látogattunk az Országos Terem Kvalifikációs versenyre. A versenyen a meglőtt ponttal lehet jogot formálni a februári OB-ra, ami szinte mindenkinek sikerült. Szép eredménnyel tértünk haza, és ez volt számunkra idén az utolsó verseny.
2017, egy újév hajnalán. Múlt héten elkezdődtek hivatalosan is az idei edzések. Minden szakosztályunk a következő szezonra készül, némelyiküknél az alapozás zajlik, valahol pedig a téli versenyek zajlanak. Január elsejétől új szakosztály csatlakozott a HVSE családjához. Immáron cselgáncsosok is szerepelnek köreinkben.
Jelenlegi állás a szakosztályainknál:
Vereséggel zárta a 2016-os évet a Hali futsal csapata. Idegenben szenvedett vereséget a szombathelyi csapat, a 4. helyen álló Dunaújvárostól. Az idei szezon nem úgy alakul a vasiak számára, ahogy tervezték, de még mindig van esély a felsőházba kerülésre. Ehhez kelleni fog bravúr is a csapattól, de képesek rá a fiúk, ezt már bizonyították az elmúlt 2 évben. Most egy rövidebb szünet jön, és utána újult erővel, sokkal jobb teljesítménnyel be kell bizonyítani, mire is képes a Hali! Jövőre találkozunk!
Győzelmek Dunaújvárosban
Dunaújváros U17 – Swietelsky-Haladás VSE U17 0:4
Dunaújváros U20 – Swietelsky-Haladás VSE U20 5:6
Az U17-es és U20-as fiataljaink is Dunaújvárosban játszották az alapszakaszban a 2016-os év utolsó bajnoki mérkőzését. Mind két szombathelyi csapat a 2. félidőben kapcsolt nagyobb fokozatra. Az U17-esek 0:0-s első félidő után 4 gólt lőve magabiztos sikert arattak. Az U20-as fiatalok egy nagyon izgalmas találkozón, 2:1-es félidei hátrányból az utolsó 2 percben fordították meg a mérkőzést és nyertek 6:5-re. Gratulálunk a szép évzáráshoz! Hajrá Hali
U11 és U13 Veszprémben tornázott
A gyerekek hétvégén a Veszprém megyei futsal bajnokság soron következő fordulójában bizonyíthattak. A gyerekek nagyot küzdöttek a nap folyamán. Az U11-es fiúk 3 meccsből 1 győzelmet 1 döntetlent és 1 vereséget értek el, míg az U13-asok 1 győzelemmel és 1 vereséggel tértek haza. Dicséret illeti a gyerekeket, mert látszik a fejlődés, és alkalmazzák a tanult dolgokat a meccseken! Gratulálunk nekik! Jövőre folytatás!
U11
Szilágyi DSE-Haladás 4:2
VFC USE „A”-Haladás 5:5
Ugod SE-Haladás 1:4
U13
Szilágyi DSE-Haladás 4:2
VFC USE „E”-Haladás 1:12
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. |
![]() |
3 |
2. |
![]() |
3 |
3. |
![]() |
0 |
4. |
![]() |
0 |
5. |
![]() |
|
6. |
![]() |
|
7. |
![]() |
|
8. |
![]() |
|
9. |
![]() |
|
10. |
![]() |
|
11. |
![]() |
|
12. |
![]() |