Tarján Patrik után Jancsó Andrással és Szakály Attilával is sikerült megegyeznünk, így mindhárman a HVSE több szereplős együttműködés keretében újjáépülő, a vármegye I. osztályban induló futballcsapatában folytatják pályafutásukat.
Első jelentős erősítésként érkezik egyesületünk megyei I. osztályban induló együtteséhez a csupaszív játékos, aki az előző szezonban a Haladás NB II.-es gárdájában futballozott.
Mátés István tanítványai végig remek teljesítményt nyújtva, szinte utcahosszal nyerték az U18-as II. osztályú bajnokságot, így ősztől a legjobb magyar korosztályos gárdák jönnek majd Szombathelyre.
Az augusztusi U20-as világbajnokságra készülő Szabados Ármin 78,34 méteres dobásával korosztálya legjobb eredményét érte el. Lezsák Balázs tanítványa legközelebb a hétvégi felnőtt magyar bajnokságon lép dobókörbe.
A Haladás VSE íjászai az idei szezonban is kitűnő eredményeket tudhatnak magukénak. Az áprilisi, májusi és júniusi versenyeken jó formájukat dobogós, valamint előkelő helyezésekkel bizonyították.
Rövid időn belül valószínűleg négy játékossal szűkül a négyszeres bajnok, ötszörös kupagyőztes futsalcsapatunk játékoskerete, ám a későbbiekben természetesen érkezők is lesznek.