A Haladás VSE címvédő futsalcsapata a papírformának megfelelően 8–0-s vereséget szenvedett a házigazda MVFC Berettyóújfalu együttesétől. A mieink becsülettel tették a dolgukat, de ez csupán ennyire volt elegendő.
Utánpótlás-futballcsapataink közül az U13-as tett ki leginkább magáért, ugyanis fiataljaink rövid időn belül két meccsüket is megnyerték, de az U16-os, az U14-es, valamint az U12-es is hozta soros bajnokiját. Az U15-öseink pedig döntetlent játszottak.
Remek, izgalmas mérkőzésen aratott 3–2-es győzelmet a Haladás VSE NB II.-es női röplabdacsapata a DEAC gárdája ellen a felsőházi rájátszás útolsó előtti fordulójában.
A felsőházi rájátszás első helyén álló NB II.-es női röplabdacsapatunk ezúttal a Közgáz SC és DSK otthonában nyert 3–0-ra, így újabb jelentős lépést tett az NB I.-be jutás felé.
Utánpótlás-futballcsapataink közül az U19-es egy győzelmet és egy vereséget tudhat magáénak. Az U17-es és az U14-es megnyerte soros bajnokiját, míg az U16-os és az U12-es elveszítette aktuális mérkőzését.
A félidőben még csupán egyetlen találattal vezetett a vendégcsapat a Haladás Sportkomplexumban, ám végül 6–1-re nyertek a kecskemétiek a becsületesen elfáradó Sziffer-legénységgel szemben a felsőházi rájátszás 7. körében.
A Veszprémben megrendezett évadnyitó viadalon Szabados Ármin a 6, valamint a 7,26 kilogrammos szerrel is új U20-as országos rekorddal nyert. Szabados Ráhel is hozott egy aranyérmet, míg Koltay Mátyás János második lett.