Nehéz ellenfelet fogad szerdán este a Haladás VSE NB I.-es női röplabdacsapata, ugyanis az a diósgyőri együttes látogat Szombathelyre, mely a rájátszásban egyszer már 3–0-ra legyőzte a mieinket.

A rájátszás 3. körében, egészen pontosan március 14-én találkozott egymással a két csapat Miskolcon, ahol nem sikerült szettet nyerniük dr. Mucsi Péter tanítványainak. A vasi hölgykoszorú a mérkőzés alatt hiába javult folyamatosan, nem tudtunk játszmát rabolni a hazaiaktól. Amúgy a küzdő felek az alapszakaszban is kétszer összemérték a tudásukat, és ott a DVTK nyert 3–0-ra, míg Szombathelyen 3–1-es Hali-siker született. Azaz most is nagy csata várható, amiból remélhetőleg, már a sorminta alapján is, a mieink jönnek most jobban ki.

Dr. Mucsi Péter: „A húsvéti ünnepek után rögtön a bajnokság egyik fontos mérkőzése következik a DVTK ellen. Úgy néz ki, hogy az előzetesen kitűzött céljainkat elértük, azaz az NB I.-ben maradásunk nem kérdéses. Ellenben szeretnénk előbbre kerülni, ehhez hazai pályán a Diósgyőrt le kellene győznünk. Erre készülünk, és szeretnénk hazai környezetben egy sikerrel megörvendeztetni a szurkolóinkat.”

Tárnoki Csenge: „Remélhetőleg sokan biztatnak majd bennünket ezen a hazai mérkőzésen is. Szeretnénk felszabadult és lelkes játékot nyújtani, mert azzal általában jobb teljesítményre vagyunk képesek. Stabil nyitásfogadásra és határozott támadásokra lesz szükségünk.”

A Haladás VSE – DVTK ONGROPACK NB I.-es női röplabda-mérkőzés a rájátszás 6. fordulójában április 8-án szerdán 20:00 órakor kezdődik majd a Haladás Sportkomplexumban. Hajrá, Hali!

 

                        

Go to top