Egy új rovatot indítunk #KEZDŐRÚGÁS címmel, amiben a játékosainkat kérdezzük a következő megmérettetésről. A rapid interjúban Dróth Zoltánnak tettünk fel néhány kérdést.
Az Érd 9:1 arányú legyőzése után újfent fölényes győzelmet aratott az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk. Vidák Balázs tanítványai ezúttal a REAC együttesét páholták el 20:4-re.
Az öt szombathelyi játékost is soraiban tudó magyar futsalválogatott Olaszországban harcolhatja ki az elitkörbe kerülést a világbajnoki selejtezőkön. A mieink a házigazdák mellett az angolokkal és a fehéroroszokkal harcolnak a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikéért.
Az ELTE otthonában elszenvedett súlyos vereség után az Érden állt nemes bosszút a Hali második csapata. Fiatal futsalosaink 9:1-es vereséggel küldték haza a Pest megyei együttest.
A hétvégi forduló nem sikerült túlságosan jól korosztályos futsalcsapatainknak, ugyanis az U17 és az U20 is alulmaradt az ELTE otthonában. A fiatalabbak 4:2-re, míg az idősebbek 7:3-ra kaptak ki.
Kifejezetten férfias küzdelemben 7:4 arányú vereséget szenvedett hazai környezetben a másodosztály Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk a Pécs együttesétől.