Másodosztályú futsalcsapatunk fiatalított kerettel lépett pályára a Rákospalota ellen. A felső-házi rájátszás 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen végig egyenrangú partnerei voltunk a második helyen álló REAC-nak, és kis szerencsével akár pontot, pontokat is rabolhattunk volna.

Pünkösdhétfőn ismét pályára lépett Sziffer András együttese. A férfi futsal NB II. Nyugati csoport felső-házi rájátszásának 4. fordulójából elhalasztott REAC elleni mérkőzést a Csömöri Sportcsarnokban pótolták a főszereplők. Nehéz találkozóra számíthattuk, hiszen ezúttal is több meghatározó játékosunk hiányzott és keretünk az U17-es csapatra épült. Az ismerkedés perceit követően a hazaiak próbálták gyorsan döntésre vinni a találkozót, de egy védelmi megingást azonnal góllal is büntettünk (0-1). Németh Benjamin találatát követően is támadásban maradtunk, de nem kockáztattuk a biztos vezetésünket és hiba nélkül hoztuk le az első félidőt. A szünet után azonnal felpörögtek az események, gyors gólváltásokra került sor, és bár a hazai egyenlítésre azonnal válaszoltunk Mézer Viktor révén (1-2), a 22. percben már ismét egált mutatott az eredményjelző (2-2). Kiegyenlítetté vált a játék, nagy csata zajlott minden labdáért. Egyik csapat sem vállalt felesleges kockázatot, a kapusok pedig remek formában védtek. A 34. percben aztán - először a találkozón - lépéselőnybe került a REAC (3-2), de Horváth Félix találatával egy perccel később egyenlítettünk (3-3). A végletekig kiélezett hajrában a nagyobb rutinnal rendelkező hazaiak nyerték meg végül a találkozót (4-3). A vereség ellenére nincs oka szégyenkeznie fiatal futsalosainknak, akik helyenként jobban játszottak ellenfelüknél. A folytatásra sem kell sokat várnia a sportbarátoknak, hiszen május 31-én ugyanez a két együttes méri össze tudását, igaz akkor már hazai pályán, a Haladás Sportcsarnokban.

Sziffer András, vezetőedző: - Először is szeretnék gratulálni fiatal játékosaimnak a remek helytállásért, nem volt könnyű feladatuk. Tényleg nagyon kevés hiányzott csak a meglepetéshez az U17-es futsalosokra épülő csapatunknak, de a változatos, végig kiegyenlített mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó hazaiak nyertek. Jövő hét hétfőn pedig lesz lehetőségünk a visszavágásra.

REAC-SISE - Haladás VSE II. 4-3 (0-1)

Gólszerzőink: Németh Benjamin (4.), Mézer Viktor (21.), Horváth Félix (35.)

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top