Utánpótláskorú labdarúgóink közül egy korosztályunk kivételével mindannyian mérkőztek a legutóbbi játéknapon. U16-os és U15-ös csapatunk három; míg U19-es, U17-es és U13-as együttesünk egy ponttal gazdagodott. Az U16-osok tatabányai győztes meccsén Andor Áron egymaga szerezte mind a négy gólunkat. U12-eseink alulmaradtak riválisukkal szemben, U11-eseink pedig remek focival rukkoltak elő a Bozsik-programokon.
NB II.-es futsalcsapatunk 8–4-re győzte le a Tihanyi FC együttesét a Haladás Sportcsarnokban. Novák Dániel találatával és Henrique Diniz duplájával egygólos előnnyel zártuk az első játékrészt. A második etapban Volner Bence kétszer volt eredményes, Henrique Diniz háromra növelte góljainak számát, valamint Vincze Bálint és Kiss Patrik is betalált.
NB III.-as labdarúgócsapatunk 1–1-es döntetlennel osztozott a pontokon a Budaörs otthonában. A hazaiak az 59. percben szereztek vezetést, melyre negyedóra múlva válaszoltunk Pap Márton révén; végül egyben ez a találkozó végeredményét is jelentette. A mérkőzésen két saját nevelésű 17 esztendős fiatalunk is helyet kapott a keretben: Tompek Levente és Bíró Ákos.
Hat korosztályunk, felemás mérleggel mérkőzött az elmúlt játéknapon. U14-es futballistáink magabiztos győzelemmel hozták haza a pontokat; U19-eseink és U17-eseink ikszeltek riválisukkal; míg U16-os, U13-as és U12-es fiataljaink nem tudták felülmúlni aktuális ellenfelüket.
Másodosztályú futsalegyüttesünk 5–3-as sikerével első győzelmének örülhetett, az ELTE-BEAC csapatát múlták felül a Haladás Sportcsarnokban. Az első játékrészben kétgólos hátrányunkat Vincze Bálint és Vidák Balázs egalizálta; majd mindketten megduplázták góljaik számát, és Volner Bence is betalált.
Fiatal labdarúgóink minden korosztálya pályára lépett az elmúlt héten. U19-eseink, U17-eseink, U14-eseink és U13-asaink is három ponttal gazdagodtak, míg U12-es együttesünk megosztozott ellenfelével a bajnoki pontokon. U11-eseink pedig az idény első Bozsik-programján szerepeltek kiválóan.
Másodosztályú futsalegyüttesünk 5–1-es vereséget szenvedett a WPC MEISTER-ÉRD-SZISE csapata otthonában. Egyetlen találatunkat Kiss Patrik szerezte a 15. percben.
A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában 2–1-re múlta felül csapatunkat bajnoki csoportunk éllovasa, az OPUS TIGÁZ Tatabánya. Tóth Márton góljával 1–0-s előnyre tettünk szert az első játékrész hajrájában, azonban az 54. percben egyenlített riválisunk. A tatabányai továbbjutást érő találat végül a 92. minutumban született egy szögletet követően.