Utánpótláskorú labdarúgóink öt csapata mérkőzött az elmúlt játéknapon. U17-es, U15-ös és U14-es gárdánk győzelmet ünnepelhetett, míg U19-es és U16-os együttesünk nem gyarapodott ponttal.
Másodosztályú futsalcsapatunk 4–3-as vereséget szenvedett a TFSE-11Teamsports gárdájától a Haladás Sportcsarnokban. A bajnoki nyitányon a mesterhármast jegyző Fehér Dániel szerezte góljainkat a második félidőben.
NB III.-as labdarúgóink Győrben szenvedtek 1–0-s vereséget. Az ETO Akadémia otthonában a 87. percig nem született találat, majd ekkor riválisunk rúgta a végül három pontot érő gólt.
Utánpótlás-korosztályaink számára is megkezdődött a futballszezon. Öt korosztályunk (U17, U15, U14, U13, U12) győzelemmel rajtolt. U19-es és U16-os csapatunk csak megnehezíteni tudta riválisa dolgát, de nem tudta elhozni a pontokat otthonukból.
NB III.-as labdarúgócsapatunk hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a III. KER. TVE ellen. Sűrű kéthetes programunk zárófelvonásának első félidejében három perc leforgása alatt kétgólos hátrányba kerültünk, a második játékrészben Szenczi Bence találata végül csak a szépítésre volt elegendő.
Lehengerlő játékkal őriztük meg hazai veretlenségünket
NB III.-as labdarúgócsapatunk 5–1-re múlta felül a Komáromi VSE együttesét hazai pályán a bajnokság 5. játéknapján. Szabó Martin egymaga négy gólt szerzett a párharcon, valamint Tóth Márton is bevette a komáromi kaput.
A MOL Magyar Kupa 2. fordulójában 2–1-re győztük le a Csornai SE együttesét a Haladás Sportkomplexumban. Az első találat riválisunké volt a 16. minutumban; majd hálóőrünk, Horváth Bendegúz büntetőt hárított. A félidő derekán aztán 13 perc alatt megrúgtuk a továbbjutást jelentő gólokat, előbb Szenczi Bence egalizált, majd Pap Márton alakította ki a végeredményt.
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 2–1-es győzelmet aratott az idény első idegenbeli párharcán. Sipos Gergő 10. percben szerzett találatára még válaszolni tudtak a baranyaiak, Henrique Diniz gólja után viszont már nem érkezett felelet.