A mérkőzés hajrájában szerzett góllal 1–0-ra nyert a vármegyei I. osztályban szereplő futballcsapatunk Szentgotthárdon, így őrizzük remek pozíciónkat a tabella élmezőnyében.
A bajnokság 3. fordulójában lejátszott mérkőzés a várakozásoknak megfelelően óriási küzdelmet hozott. Mindkét gárda nagy energiákat mozgósított a győzelem érdekében. Végül Hende Máté 81. percben szerzett góljával ez nekünk jött össze, a Haladás felnőtt futballcsapata továbbra is hibátlan mérleggel rendelkezik.
Szenczi Imre szakmai vezető: „Szentgotthárdon még anno a bajnokcsapattal sem tudtunk nyerni, ezért, és a tavalyi szereplésük miatt is nehéz mérkőzésre számítottam. Nagy iramú első félidő volt, rengeteg szabálytalansággal. Mindkét csapatnak volt egy-egy nagyobbnak mondható helyzete, lehetőség viszont előttünk adódott több. Reális volt a félidei eredmény. Bíztam benne, hogy a nagy iramnak köszönhetően a hazaiak előbb, vagy utóbb elfáradnak. Volt egy rövid időszak a második félidőben ami nem tetszett, mert belekezdtünk egy esztelen rohanásba, ahelyett, hogy türelmesebben építkeztünk volna. Amikor ezt rendezték, és javították a srácok, jöttek a helyzetek is. Egyet pedig értékesíteni is tudtunk. Ezért, ha szűken is, de megérdemeltük a sikert. Nem szoktam, de ki kell emelnem a fiatalok közül Macoun Bence és Győre Noel hetek óta nyújtott játékát. Élmény nézni, miként a többiek fejlődési ívét is, valamint az "idősebbek" teljesítményét, óriási segítő játékát.”
A Haladás labdarúgócsapata a pontvadászat 4. körében szeptember 14-én vasárnap 16.00 órakor a városi rivális, szintén 3 győzelemmel rendelkező Király SE gárdáját fogadja.
Vas Vármegyei I. osztály 3. forduló:
Szentgotthárdi VSE – Haladás 0–1 (0–0)
Haladás: Molnár-Végh – Buzás, Macoun, Kelemen, Vigh – Büki (Végh 73’), Hende (Haág 84’), Győre, Bíró Á. (Németh N. 93’) – Tóth M. (Házi 84’), Andor
Vezetőedző: Petrovics Balázs
Gólszerző: Hende (81’)