WEBLAP
szrt_euro2024_ads_mm_lany_1170x450_0524.jpg
borito2021.png
1.jpg
Augusztusban a csapat a 20. Cell Cup-on vett részt. Elsődleges célunk az új csapat összekovácsolása volt. A győzelemre is volt esélyünk, de a harmadik hellyel is teljesen elégedettek vagyunk. Első komoly megmérettetésen jól szerepeltek a lányok, hasznos volt a bajnokság megkezdése előtt. A kupa során 5 nap alatt 6 mérkőzést játszottunk, és a csoportból elsőként tudtunk továbbjutni. Az első napon a SZEPA KSE együttesével játszottunk, ahol 33-15-ös győzelmet arattunk. A második nap két mérkőzésünk volt, ahol az osztrák PERCHTOLDSDORF DEVILS "A" csapatával és egy máltai KAVALLIERI-vel játszottunk. Az elsőt 26-19-re, a másodikat 29-12-re nyertük. A középdöntőben a másik csoport negyedik csapatával játszottunk, őket 21-16-ra sikerült legyőzni. Az elődöntőben a Tamási KC ellen játszottunk, ezen a meccsen már érezhető volt, hogy faradunk és sok technikai hibát vétettünk és 1 gólos vereséget szenvedtünk. A harmadik helyért vívott csatában rosszul kezdtünk, és az első félidőben 12-8-ra vezetett az ellenfél, de a második félidőben sikeresen fordítani tudtunk és megszereztük a harmadik helyet.
Összességében elégedettek lehetünk ezzel a teljesítménnyel. Úgy gondoljuk, hogy ez szép szereplés volt ezen a nemzetközi tornán és büszkén képviselhettünk Szombathely városát. Sokat tanultunk ebből a 6 mérkőzésből, és még nagyon sokat kell fejlődnünk. De a lányok hozzáállása és küzdeni akarása példaértékű már a bajnokság megkezdése előtt is!
A héten mutatkozott be Hamar Zoltán által összeállított együttes a CELL CUP nemzetközi kézilabda tornán. A HVSE női NB1/B-s kézilabda csapata eddig kiválóan szerepelt, és a csoportból elsőként jutott tovább. A győztes a keresztmeccs után a mai nap a döntőbe jutásért játszunk a Tam-Bau Tamási KC ellen!
Elindult a Női kézilabda Facebook oldal is, ha tehetiteek Likeoljátok!
DF Renalpin FC - Swietelsky-Haladás VSE 5:1 (0:1)
Dunaújvárosban ma sorsdöntő meccsen kapott ki a Hali. Ez a találkozó a 2. hely sorsáról döntött. Jól indult a meccs a vasiak számára, vezettek az első félidőben, de a második jatekrészben sokat hibáztak, így vereséget szenvedtek. Azonban szégyenkezni egyáltalán nem kell, mert a 3. helyen zárt a Haladás a 2015/2016-os NB I-es futsal bajnokságban. Szépen csillog a BRONZ is! Nagy eredmény ez! Hajrá Hali!
Szombaton, hazai pályán győzte le 8:3-ra a Haladás U20-as futsal csapata a Berettyóújfalu gárdáját. Ezzel a győzelemmel a 2015/2016-os bajnokság BAJNOKA lett. A felsőházi rájátszás 10 mérkőzéséből 8-at megnyertek a fiúk, 1 döntetlent és 1 vereséget értek el. Az aranyérem mellé egy különdíjat is szerzett a Hali egyik játékosa. Kalló Péter 16 találattal a felsőházi rájátszás gólkirálya lett. Gratulálunk az U20-as BAJNOK CSAPATNAK! Hajrá Hali!
Swietelsky-Haladás VSE – Nyírgyulaj KSE 6:3 (5:1)
Hazai pályán győzte le a Haladás futsal csapata a felsőházi rájátszás második fordulójában a Nyírgyulaj gárdáját. Az alapszakaszból a 6. helyen jutott a felsőházba a Nyírgyulaj, így a papírforma is vasi sikert sejtetett, ami be is igazolódott. Könnyed, jó és helyenként látványos játékkal rukkolt elő a szombathelyi csapat, aminek fölényes, 6:3-as siker lett a vége. Köszönjük a kilátogató nézők biztatását!
Gólszerzők:
Németh Péter 2, Hajmási Milán, Gyurcsányi Zsolt, Hegyesi Zsolt, Öreglaki Norbert
Közgáz - HVSE/VSA 1:3
Kalocsa - Szoese 1:3
Vesc - Pte Peac 0:3
Szent-Benedek - Ikrény 3:2
NBII női röplabda alapszakasz nyugat végeredménye:
1. Haladás VSE-Vasi Sport Akadémia 36
2. Szent Benedek-Balatonfüred 31
3. PTE-PEAC 30
4. SZoESE 21
5. Közgáz SC és DSK 17
6. Ikrényi DSK 15
7. Kalocsai SE 11
8. VESC 7
Swietelsky-Haladás VSE – Göcsej SK (HALI-ZTE) futsal rangadót rendeznek pénteken az Aréna Saváriában. A hazaiakat Lódi Tamás készíti fel a szomszédvári találkozóra.
HVSE - Göcsej SK - 4:1
http://vaol.hu/sport/nyertek-az-nb-ii-es-noi-roplabdacsapatok-1754815
A szombathelyi NBII-s csapat sikeresen visszavágott Kalocsa SE-nek. A Haladás VSE / VSA 3-1-re tudott győzedelmeskedni!
Bővebb info:
Oldal
szrt_euro2024_ads_mm_lany_260x520_0528.jpg
Pos | Team | W |
---|---|---|
1. |
![]() |
3 |
2. |
![]() |
1 |