Klubunk négy futsaljátékosával a soraiban nyerte meg a diákolimpia V-VI. korcsoportjának küzdelmeit a Nagy Lajos Gimnázium fiú együttese.

Idén Pécsett mérték össze a tudásukat az ország legjobb középiskolás futsalcsapatai. A fiúk mezőnyében az egyik legnagyobb esélyesnek a Haladás VSE három sportolójával, Papp Zsomborral, Nagy Kevinnel, valamint Leidli Áronnal felálló NLG számított. Sérülése miatt Gerencsér Antal a mecsekaljai tornán nem állhatott a csapat rendelkezésére. Az erőfelmérőn végül nagy csatározások után szombathelyi aranyérem született: a Nagy Lajos Gimnázium lett a bajnok.

A vasiak a 12 csapatos országos döntőben a D-csoportba kaptak besorolást, ahol először 1:1-es döntetlen után büntetőkkel nyertek diósgyőri ellenfelükkel szemben, majd pedig 3:0-ra verték a szekszárdiakat.

A nyolc között Nagy Kevinék a váci Boronkayval meccseltek. A derbi 1:1-re végződött, majd büntetőkkel a szombathelyiek jutottak tovább. Az elődöntőben a pécsiek elleni mérkőzés jóval simábban alakult: 5:1 lett a vége ide. A fináléban aztán ismét a Diósgyőrrel találkozott a Németh Attila testnevelő által irányított NLG, ám ezúttal már nem volt kétséges, hogy melyik gárda erősebb: 3:0-ra nyertek a szombathelyiek és ezzel országos diákolimpiai bajnokok lettek.

- Nagyon színvonalas, jó torna volt. Sok izgalmas meccset játszottunk. A Diósgyőr ellen a csoportmeccsen sok helyzetet elpuskáztunk, de a döntőben már jobban összpontosítottunk és 3:0-ás győzelmet arattunk. Aztán következhetett az önfeledt ünneplés – összegezte a történéseket Nagy Kevin.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Go to top