A várakozásoknak megfelelően idegenben is legyőzte az Aramis együttesét a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára készülő futsalcsapatunk. A derbi főszereplője a három találatot is jegyző Hajmási Milán volt.

Az NB I-es bajnokság 17. fordulójának rangadóját Budaörsön játszották, ahol a tabella negyedik helyén álló Aramis SE fogadta az ezüstérmes pozíciót elfoglaló Haladást. A mérkőzés remek iramban kezdődött: alig hét perc alatt három gól is született. A hazaiaktól Gál András, míg a vasiaktól Hajmási Milán volt eredményes. Utóbbi ráadásul kétszer is megzörgette a hálót. A folytatásban viszont elzárták a felek a gólcsapot és egészen a 23. percig kellett várni a következő találatra. Ekkor Vittamány Dávid vette be a szombathelyiek kapuját. A 29. minutumban azonban jött a következő Hali-gól: Hajmási Milánnnak jött össze a klasszikus mesterhármas. Ezt követően Milos Simic és Vas Ádám is mattolta a fővárosiak cerberusát, így a lényegi kérdések el is dőltek. Fekete Márk találata már se nem osztott, se nem szorzott: a Haladás így is 5:3-ra nyert és így jó formában várhatja a Dunaferr elleni szerdai összecsapást, melyen eldől, hogy sikerül-e a Juanra-legénységnek bejutnia a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

Juanra Calvo vezetőedző: - Jól játszottunk, de ennek ellenére sokáig szoros volt a meccs, mert a helyzetkihasználásunk nem volt a legjobb. Megpróbáltam a kulcsjátékosokat picit pihentetni a szerdai rendkívül fontos meccsre, így viszont a többieknek is jutott játéklehetőség. Természetesen örülök a győzelemnek, mert így jó hangulatban utazhatunk majd Dunaújvárosba.

Aramis SE-Haladás VSE 3:5 (1:2)

Gólszerzők: Gál András (5.), Vittamány Dávid (23.), Fekete Márk (36.) illetve Hajmási Milán 3 (3., 7., 29.), Milos Simic (32.), Vas Ádám (33.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajnoki döntősorozat

Pos Team W
1. Haladás VSE 3
2. MVFC Berettyóújfalu 0

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 10 +25 34
2. MVFC Berettyóújfalu 10 +2 24
3. SG Kecskeméti Futsal 10 -8 15
4. Futsal Veszprém 10 -5 13
5. Aramis SE 10 -3 12
6. DEAC 10 -11 9

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 54
2. MVFC Berettyóújfalu 49
3. SG Kecskeméti Futsal 48
4. Futsal Veszprém 48
5. Aramis SE 42
6. DEAC 42
7. Újpest FC-220VOLT 28
8. A Studio Nyíregyháza 22
9. Magyar Futsal Akadémia 16
10. Nyírbátori SC 14
11. Rubeola FC 12
12. ELTE-BEAC 5
Go to top