Utánpótlás-futsalcsapataink közül az U19-es az elrontott első félidő miatt kapott ki 5–3-ra, míg az U17-es háromgólos előnyt elherdálva maradt alul 4–3-ra.
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk a DEAC elleni mérkőzés 21. percében már 4–0-ra vezetett, ám ezt követően porszem került a gépezetbe, és a vendégek feljöttek egy gólra. Szerencsére az utolsó szó a miénk volt, és így 5–3-ra nyertünk.
Bajnoki listavezető, címvédő futsalcsapatunk a várakozásoknak megfelelően magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó TFSE ellen. A mieink főként az első félidőben remekelve 11–3-ra hozták a hazai meccset.
Az NB I.-ben listavezető futsalcsapatunk a vártnál jóval magabiztosabb, 7–3-as győzelmet aratott a remek erőkből álló Nyíregyháza elleni mérkőzésen, melyen Dróth Zoltán megszerezte 200. bajnoki gólját (is) a Haladás VSE színeiben.
A 12. fordulóból előrehozott bajnoki mérkőzésen szenvedett hazai környezetben 4–1-es vereséget U19-es futsalcsapatunk a lehetőségeivel sokkal jobban sáfárkodó Aramis SE együttestől.
A Magyar Kupa második fordulójában 3–3-as első félidőt követően 8–4-re nyert Felipe Conde legénysége, így magabiztos győzelemmel jutottunk a következő körbe.
Két felkészülési mérkőzés vár futsalválogatottunkra
Futsalválogatottunk mai napon 17 órakor a fehéroroszok ellen lép pályára, majd november 6-án, szerdán ugyancsak 17 órakor a kuvaiti válogatott ellen bizonyíthat.
Utánpótlás-futsalcsapataink közül az U19-es 4–0-s vereséget szenvedett az MVFC Berettyóújfalu otthonában, míg az U17-es úgy játszott 2–2-es döntetlent, hogy a szünetben még két góllal vezetett.
Az NB I.-ben listavezető futsalcsapatunk főként a második félidőben nyújtott eredményes játékának köszönhetőn 5–1-re nyert Nyírbátorban, így továbbra is meggyőző előnnyel állunk a tabella élén.