A Haladás VSE címvédő futsalcsapata a papírformának megfelelően 8–0-s vereséget szenvedett a házigazda MVFC Berettyóújfalu együttesétől. A mieink becsülettel tették a dolgukat, de ez csupán ennyire volt elegendő.

Tavaly is a Magyar Kupa elődöntőjében találkozott a két gárda, ám akkor a Hali 4–2-re legyőzte a hajdúsági legénységet, majd meg sem állt az aranyéremig. Az akkori keretünkből azonban csupán Hajmási Milán és Körmendy Gábor maradt meg hírmondónak, így nem volt realitása annak, hogy az azóta többek között Szalmás Zoltánnal is megerősödött MVFC gárdáját ismét legyőzzük, és bejussunk a fináléba.

A mérkőzés aztán úgy kezdődött, ahogy a házigazda Berettyóújfalu szurkolói remélték: már a 7. percben 2–0-ra vezettek a vendéglátók Nagy Imre, és az egykori szombathelyi Szalmás Zoltán találataival. A félidő hajrájában aztán Szalmás Zoli duplázni tudott, így pedig a szünetben már 3 góllal jártak előrébb a hajdúságiak.

A 3–0-s állásról induló második játékrészben pedig még jobban kinyílt az a bizonyos olló, és végül 8–0-ra nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőjét az MVFC Berettyóújfalu, mely a fináléban a Nyíregyházát óriási csatában 6–5-re legyőző Veszprém legénységével találkozik majd.

A mieink amúgy becsülettel tették a dolgukat ezúttal is, ám ez most csupán a tisztes helytálláshoz volt elegendő. Ezúttal már az is a bravúr kategóriájába tartozott, hogy egyáltalán bejutottunk a Final Fourba.

Férfi Futsal Magyar Kupa 5. forduló, elődöntő:

MVFC Berettyóújfalu – Haladás VSE 8–0 (3–0)

Berettyóújfalu: Mezei Dávid – Szalmás Zoltán, Rábl János, Iszák Dominik, Nagy Kevin, Sándor Máté, Aleksic Ninoslav, Fridrich Dávid, Nagy Imre, Magyari Csaba, Ramis Denis, Nagy Richárd, Szabó Péter, Duró Dominik

Edző: Turzó József

Haladás VSE: Gyimesi Máté – Kovács Máté, Hajmási Milán, Nagy Bálint, Körmendy Gábor, Győrfy Balázs, Kovácsics Richárd, Vincze Bálint, Novák Dániel, Vidák Balázs, Dobos Dávid

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Szalmás Zoltán 2 (7’, 16’), Ramic Denis 2 (24’, 36’), Nagy Imre (3’), Szabó Péter (28’), Iszák Dominik (29’), Magyari Csaba (40’)
 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top