Dróth Zoltán, címvédő futsalcsapatunk emblematikus kapitánya, hivatalosan is elbúcsúzik a Haladástól, és a Vehir.hu Futsal Club Veszprém csapatához igazol.
Az NB I.-es futsalbajnokság 18. fordulójában a tabella második helyén álló SG Kecskemét látogat az ezer sebből vérző címvédő együttesünk otthonába, ahol a mieink célja most sem lehet más, mint a tisztes helytállás.
Bár hónapok óta nem kapnak fizetést futsalcsapatunk játékosai, mégis pályára léptek Veszprémben, és ha már ott voltak, tisztességből, becsületből és sportszerűségből is jelesre vizsgáztak.
A nehéz helyzetre való tekintettel is pályára lép hétfőn listavezető együttesünk az NB I-es tabella 5. helyén álló Veszprém otthonában a bajnokság 17. fordulójában, a mérkőzés 18 óra 30 perckor kezdődik.
Az U15-ösök tornán vettek részt, az U17-esek bajnokit játszottak
A vármegyei bajnokságban szereplő U15-ös futsalcsapatunk egy győzelemmel, valamint két vereséggel tudta le a pontvadászat első játéknapját. Az U17-es együttesünk megnyerte idei utolsó tétmeccsét.
Férfi futsalválogatottunk megkezdi az Eb-selejtezőket
Montenegró ellen kezdjük meg a 2026-os Európa-bajnoki selejtezőket, december 12-én Berettyóújfaluban. A szlovén, montenegrói és norvég csapatokkal vívott sorozat célja a Lettországban és Litvániában rendezendő kontinenstorna részvételének kiharcolása. A keretbe öt Haladás-játékos is meghívót kapott.
A Magyar Kupa harmadik fordulójában a Dunaújváros Futsal 9–2-es legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé címvédő futsalcsapatunk. A mieink lényegében már az első félidőben eldöntötték az idegenbeli összecsapást.
Hiába vezetett már 2–0-ra is a házigazda MVFC Berettyóújfalu, a mieink komoly tartásról tettek tanúbizonyságot. Előbb Hadházi Sándor találatával szépítettünk, majd az utolsó előtti percben Vas Ádám góljával kiharcoltuk a 2–2-es döntetlent.
Utánpótlás-futsalcsapataink közül az U17-es szabályos gólfesztivált rendezve nyert 11–1-re a Gesztely FC ellen, az U19-es azonban 4–2-re kikapott a Hernád-parti fiataloktól.