A pontvadászat 16. fordulójában hazai környezetben győzte le 7–2-re másodosztályú futsalcsapatunk az érdi Asterix SC gárdáját. Ez a magabiztos siker egyben azt jelenti, hogy az alapszakaszt követő folytatásban a felső-házban szerepelnek majd a mieink.
A Tihanyi FC otthonában 2–2-es döntetlent ért el másodosztályú futsalcsapatunk. Az első játékrészben Dobos Dávid egyenlített, majd Vidák Balázsnak köszönhetően a vezetést is megszereztük a második félidő derekán; azonban az utolsó szó a házigazdáké volt.
A tabella élmezőnyében állomásozó UTE vendégeként 15–1-es vereséget szenvedett másodosztályú futsalcsapatunk. Játékosaink többsége három nap alatt immár harmadszor lépett parkettre, ez pedig rá is nyomta bélyegét a teljesítményükre.
Másodosztályú futsalcsapatunk az ELTE-BEAC otthonában győzött 6–4-re. Részünkről Vatamaniuc-Bartha Dávid és Knizs Olivér duplázott, valamint Fehér Dániel és Vidák Balázs csapatkapitány volt sikeres a találkozón.
Hazai környezetben arattak 7–3-as győzelmet másodosztályú futsalosaink az év első mérkőzésén a Dunaújváros ellen. Volner Bence mesterhármasával 3–0-s vezetéssel mentünk pihenőre; majd Kiss Patrik volt sikeres, valamint Dobány Patrick duplázott. Hatgólos előnyünk tudatában kissé kiengedtünk, riválisunk ezt kihasználva háromszor betalált, végül a párharc Vidák Balázs bombájával zárult.
Másodosztályú futsalosaink 7–2-es hazai sikerrel gyűjtötték be a három pontot a WPC MEISTER-ÉRD-SZISE ellen. Fehér Dániel épphogy leszállt a buszról, amely a lisszaboni utazásról hazahozta, majd négyszer volt eredményes a találkozón. Sipos Gergő duplával járult hozzá a győzelemhez, valamint Volner Bence is feliratkozott a gólszerzők közé.
Tíz góllal és magabiztos győzelemmel búcsúztunk az évtől
Másodosztályú futsalosaink 10–3-ra győzték le otthonában az Asterix SC Érd együttesét az év utolsó megmérettetésén. Luiggi Longo háromszor, Sipos Gergő és Kiss Patrik két ízben talált be; Vidák Balázs, Dobos Dávid és Dobány Patrick pedig egy-egy góllal járult hozzá a magabiztos sikerhez.