Másodosztályú futsalcsapatunk hazai környezetben 4–2-re győzte le a Mad Dogs-Viadukt SE együttesét. Vas Ádám, Luiggi Longo és Volner Bence találatával kétgólos előnyt dolgoztunk ki az első játékrészben, majd Sodics Ádám alakította ki a végeredményt a második félidő derekán.

NB II.-es futsalosaink a tabella középmezőnyében állomásozó Mad Dogs-Viadukt SE legénységét fogadták a pontvadászat 8. fordulójában a Haladás Sportkomplexumban. Másodosztályú csapatunkat ezúttal az élvonalbeli együttesünkből öt sárga lap miatti eltiltása miatt kimaradó Vas Ádám; brazil légiósunk, Luiggi Longo és hálóőrünk, Homlok Levente erősítette.

Sziffer András vezetőedző: „Ötödik győzelmünket szereztük zsinórban, ami jelenleg a második helyet éri. Az első félidőben végig a mi akaratunk érvényesült, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, ami a 12. percben érett góllá Vas Ádám révén (1-0). Ezt követően sem vettünk vissza a tempóból, és csak a remek formában védő vendégkapus akadályozta meg, hogy nagyobb mértékű legyen a vezetésünk. Az etap utolsó percében aztán váratlanul egyenlített a vendégcsapat egy szabadrúgásból (1-1), de a középkezdést követően rögtön válaszoltunk, amikor is Volner Bence lőtt szélről hatalmas gólt (2-1). Ezzel pedig még nem volt vége, mert pár másodperccel a félidő zárása előtt Luiggi Longo távoli lapos lövése talált utat a kapuba, így ki is alakult a 3–1-es állás a szünetre. A második játékrészt érthetetlenül idegesen kezdtük, voltak védekezési problémáink, majd a 24. minutumban egy szabálytalan labdaszerzést követően a létszámfölényes helyzetet gólra tudta váltani ellenfelünk, egyre zárkóztak (3-2). A folytatásban rendeztük a sorokat, és Sodics Ádámnak köszönhetően ismét kétgólos előnyre tettünk szert (4-2). Nem engedtünk ki, kapura veszélyesen játszottunk, több nagy lehetőségünk is volt, de újabb találatot már nem sikerült szereznünk, így maradt a mérkőzés végéig a korábban kialakult eredmény. Talán most játszottunk a legjobban, leszámítva a második félidő elejét. Összességében alig volt lehetősége a vendégcsapatnak, ami a védekezésünket dicséri. Emellett jól támadtunk, szép gólokat szereztünk, és csak a vendégek kapusai akadályozták meg, hogy ne legyen nagyobb a különbség a két csapat között. Gratulálok a fiúknak a magabiztos győzelemhez!”

A következő játéknapon november 13-án, hétfőn 19 órakor a Nagykanizsai Futsal Clubhoz látogat csapatunk.

2023. november 6., hétfő 18:15

Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport 8. forduló

Haladás VSE II. – Mad Dogs-Viadukt SE 4–2 (3–1)

Haladás VSE II.: Homlok Levente – Longo Duarte Baptista Luiggi, Vincze Bálint, Dobos Dávid, Vajda Dávid, Őri Dávid, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Vidák Balázs, Volner Bence, Sodics Ádám, Vas Ádám

Vezetőedző: Sziffer András

Mad Dogs-Viadukt SE: Kenéz Dániel – Fisher Zsigmond, Tóth Dávid, Gerebenics Norbert, Cseri Gergő, Kardos Bálint, Maszárik Dorián, Horváth László, Balogh Attila, Buzás Bálint, Pirik Tamás

Vezetőedző: Ughy Márk

Gólszerzők: Vas Ádám (12’), Longo Duarte Baptista Luiggi (20’), Volner Bence (20’), Sodics Ádám (27’), ill. Buzás Bálint (20’), Fisher Zsigmond (24’)

Sárga lap: Fisher Zsigmond (17’)

Piros lap: Ughy Márk (20’)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top