A nyugdíjba vonuló Veréb István helyett Ligeti Richárd lett a szakosztályvezető a Haladás VSE birkózóinál. A fiatal szakember ezután „kétlaki” életét él majd, ugyanis a fővárosi megbízatásainak továbbra is eleget tesz.
Újabb jelentős elismerés a sakkszakosztályunk számára
A hazai rendezésű sakkolimpiát követően a csehországi szenior sakkvilágbajnokságon is képviselteti magát a Haladás VSE. Kiss Attila várhatóan a 65 év feletti korosztályban induló magyar válogatott éltáblása lesz.
Határozottan jól teljesítettek a 2024-es esztendőben is a Haladás VSE birkózói, akik közül Ligeti Dániel a párizsi olimpián is öregbíthette egyesületünk hírnevét.
Január 17-én díjazta a Magyar Íjász Szövetség a 2024-es év nemzeti versenysorozataiban szereplő sportíjászokat, valamint megválasztották az év legjobb versenyzőit is. A Haladás VSE sportolói több kategóriában is aranyérmet szereztek, Molnár József pedig kiemelt elismerésben részesült, hiszen őt választották az Év Terepíjászának.
A Tatabányán megrendezett Felnőtt Országos Bajnokságon a Haladás VSE sportolói három arany-, valamint egy-egy ezüst-, és bronzérmet nyertek. Emellett két értékes helyezést is begyűjtöttünk.