Nyári Bence és Horváth Amira is éremmel térhetett haza a Pécsen rendezett négynapos viadalról, melyen párhuzamosan két ringben zajlottak a mérkőzések.
Nagyon komoly mezőny jött össze a mecsekaljai nagyvárosban megtartott Utánpótlás Magyar Kupára: 83 egyesület 422 versenyzője szerepelt a rendezvényen, ahol a Haladás VSE három ökölvívója is ringbe lépett. A mieink jól szerepeltek, ugyanis Nyári Bence az U15-ösök 90 kilogrammos súlycsoportjában az első helyen végzett, míg az U17-es Horváth Amira az 52 kilós lányok között lett második. Fehér Adrián szereplését viszont ezúttal nem kísérte szerencse.
Szalai Sándor szakosztályvezető: „Úgy gondolom, hogy ezzel a szerepléssel egyértelműen elégedettek lehetünk, ugyanis két érmet is sikerült begyűjtenünk. A gyerekek rendesen odatették magukat. Gratulálok nekik, és az őket felkészítő szakmai stábnak is.”