A Haladás VSE sportolói két érmet, valamint egy értékes helyezést gyűjtöttek be az U20-as korosztály idei első válogatóversenyén.
A Pest vármegyei Inárcs kézilabdacsarnokában rendezte meg a kakucsi Kudo Hungary Sportegyesület a 2025-ös esztendő első U20-as válogatóversenyét, melyen egyesületünk három tehetséges szabadfogású birkózójával képviseltette magát. A mieink kifejezetten jól szerepeltek, ugyanis két érmet, valamint egy értékes helyezést hoztak haza.
A mieink közül Takács Arnold a 74 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet nyert, így lépéssel közelebb került az Európa-bajnokságon induló csapattagsághoz.
Fábián Bálint a 125 kilósok között lett bronzérmes, ahol a dorogi Szilágyi Dániel diadalmaskodott. Kovács Huba pedig 65 kilogrammban végzett az 5. helyen. Ebben a kategóriában László Mózes (ESMTK-KIMBA) került lépéselőnybe a többiekhez képest.
A végső sorrend három verseny alapján alakul majd ki, így még mindhárom birkózónknak van esélye kijutni az U20-as Európa-bajnokságra.
Ligeti Richárd szakosztályvezető: „Összességében elégedett vagyok a versenyzőinkkel, ugyanis a jelenlegi állapotukhoz képest a maximumot hozták ki magukból. Természetesen a súlycsoportját megnyerő Takács Arnoldot ki kell emelni. Dolgozunk tovább, megpróbáljuk a hibákat kijavítani, és azon leszünk, hogy minél több válogatott kerettagunk legyen. A következő nagyobb megmérettetésünk majd áprilisban lesz.”