Megyei I. osztályú labdarúgóink megkezdték a felkészülést a 2022/2023-as szezonra. Öt mérkőzéssel hangolnak a bajnoki rajtra, összeszokott keretünkhöz pedig öten csatlakoztak.
Egyesületünk sportolója, Szabados Ármin a hatodik helyet szerezte meg 23 fős mezőnyében a jeruzsálemi U18-as Atlétikai Európa-bajnokságon. A fiatal, tehetséges kalapácsvető a Szombathelyi Sportiskolából érkezett egyesületünkhöz, és dobásainál már csak tervei nagyobbak. Lezsák Balázs edzőnkkel rengeteget dolgoznak a megvalósításon, Ármin pedig eredményeivel bizonyítja rátermettségét.
Az UEFA nyoni központjában elkészítették a futsal Bajnokok Ligája-fő fordulójának sorsolását. Idén is találkozunk a portugál SL Benficával, valamint ellenfelünk lesz még az ukrán MFC Kherson, csoportunk minitornáját pedig a United Galati otthonában, Galac városában rendezik október 25. és 30. között.
Az előző idényben kiváló eredménnyel debütáltunk a legrangosabb európai sorozatban, ennek köszönhetően az UEFA-együtthatónk tizenhét pozícióval előrébb, a 11. helyre repített minket a klubcsapatok rangsorában. Ennek köszönhetően nagyon kedvező helyzetből várhatjuk a július 7-ei sorsolást, a 2022–2023-as szezonban a fő fordulóban kapcsolódunk be a küzdelmekbe. A kalapbeosztások alapján pedig az is biztos, hogy Romániában vagy Máltán küzdünk meg a Bajnokok Ligája elitköréért.