Címvédő futsalcsapatunk gól nélküli első játékrészt követően szenvedett 4–3-as vereséget az SG Kecskemét Futsal gárdája vendégeként. A második félidőben Sipos Gergő találatával kerültünk előnybe, azonban egy balszerencsés öngóllal még ugyanabban a percben egalizáltak a hírös városiak. Kisvártatva vezetést szerzett riválisunk, majd egy minutummal később Vatamaniuc-Bartha Dávidnak köszönhetően zárkóztunk. A hajrában végül kétszer is beköszönt ellenfelünk, mi pedig már csak egyszer voltunk eredményesek Dróth Zoltán révén.
A Nyíregyháza elleni döntetlen után négy nappal ismét idegenbeli erőpróba előtt álltak élvonalbeli futsalosaink, akik a felső-házi rájátszásban eddig százszázalékos Kecskemét otthonában vizitáltak. Az alföldiekkel vívott alapszakaszbeli mérkőzésekről nekünk lehetnek szebb emlékeink: előbb hazai környezetben 5–0-ra, majd Kecskeméten győztünk 3–2-re.
Nagy lendülettel kezdtünk, Rutai Balázs két ízben is megtornáztatta Rigó-kapust, majd Henrique Diniz kapufájánál eshetett le nagy kő a hazaiak, s drukkereik szívéről. Az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, kecskeméti blokkok, valamint kapusbravúrok kellettek a 0–0-s eredmény őrzéséhez.
A folytatásban meg ismét a kapufa, ezúttal Rutai Balázs kísérleténél. Folyamatos nyomás alatt tartottuk házigazdánk kapuját, Luiggi Longo és Dróth Zoltán helyzetei után pedig az időkérés mellett döntött Koós Károly, hogy valamelyest rendezni tudja a sorokat a Kecskemét.
A játékmegszakítás után Alasztics Marcellnek is nagyot kellett védenie, s bár továbbra is nagy fölényben voltunk, az utolsó passzokba, mozzanatokba rendre hiba csúszott. Szűk négy perccel a szünet előtt trénerünk, Felipe Conde is magához hívta a fiúkat, ezt követően pedig Dróth Zoltán élesen kapu elő lőtt labdája után az addigi legnagyobb helyzet adódott Hajmási Milán előtt.
Meglehetősen rapszodikus, hektikus volt a játék, sok volt a hiba, a szabálytalanság, mi ötöt is összegyűjtöttünk az első félidő végjátékára. Másodpercekkel a dudaszó előtt még Rigó-kapus védte Dróth Zoltán lövését, így aztán 0–0-s állásról jöhetett a második húsz perc.
Ezt az etapot is annak szellemében kezdtük, hogy mindenképpen magunkkal vigyük a három pontot; próbálkozásainkat pedig most siker koronázta: Luiggi Longo lövési kísérletébe tette bele remekül a lábát Sipos Gergő, a labda a kapuban kötött ki, az eredményjelzőn pedig 0-1 állt.
Az előző, nyíregyházi találkozón mi tudunk egalizálni másodpercekkel a bekapott gól után, most viszont fordítva tapasztaltuk meg ezt az érzést. Egy, a mi szemszögünkből rendkívül szerencsétlen öngóllal egalizált Koós Károly együttese, így aztán 1-1 volt az állás.
Hajtós, küzdős mérkőzést láthattak a nézők, ahol úgy nézett ki, hogy mi tudunk újítani a hazaiak gólja után, ám ekkor jött a 26. perc: saját szögletünk után csentek labdát a vendéglátók, a gyors ellentámadást Aleksandar Tomic fejezte be góllal, 2–1-re már a Kecskemét vezetett. Ezúttal nekünk volt feladva a lecke, nekünk kellett hátrányból felállni, de nem kellett rá sokat várni, hogy ez megtörténjen: a 27. minutumban Dróth Zoltán és Vatamaniuc-Bartha Dávid összjátéka után utóbbi kaparta ki szépen magának a gesztenyét, majd lőtt a kapuba, 2–2-re módosítva ezzel az eredményt.
Ahogy arra számítani lehetett, hatalmasat csatáztak a felek, teljesen nyitott volt az összecsapás, s mindkét csapat óriási energiákat mozgósított a győzelem érdekében. Ehhez a 30. percben újfent a kecskemétiek kerültek közelebb, miután Kajtár Mátyás hatalmas góljával megint csak lépéselőnybe kerültek (3-2).
Kisvártatva időt kértünk, ellenben nem sokkal később Suscsák Máté növelte kétgólosra hátrányunkat (4-2), igazi deja vu érzése lehetett annak, aki ismerte a nyíregyházi összecsapás forgatókönyvét.
Innentől már különösen nem volt veszítenivalónk, át is álltunk öt a négy elleni játékra, a 37. percben pedig Dróth Zoltán büntetőjével hoztuk vissza a reményeket (4-3). Csapatkapitányunk másodpercekkel később a kapufát találta el, két minutummal az összecsapás vége előtt pedig a házigazdák kértek időt.
A folytatásban mindent egy lapra feltéve támadtunk, ám ezúttal nem sikerült megismételnünk a pár nappal ezelőtti bravúrt, így pont nélkül tértünk haza Kecskemétről.
A fiúknak gyorsan maguk mögött kell hagyniuk a történteket, ugyanis március 8-án, pénteken már újabb összecsapás vár rájuk: 18 óra 30 perces kezdettel a Veszprém ellen lépnek pályára a Haladás Sportcsarnokban.
Felipe Conde vezetőedző: „Sajnos azt kell mondanom, hogy a végeredmény igazságos. A mérkőzés túlnyomó részében jobbak voltak nálunk, mi pedig ismét nem játszottunk jól. Fel kell ismernünk, hogy nem vagyunk jó passzban, zsinórban a második meccsen nem hoztuk a tudásunk 70%-át sem. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, először is be kell ezt ismernünk, aztán nagyon keményen kell dolgoznunk! Hiszen, ha így játszunk, nagyon nehéz lesz legyőzni az ellenfeleinket, főleg mivel mindenki más minket akar megverni. Úgy gondolom, jól kezdtük a mérkőzést, aztán elkezdtünk egy kicsit eltérni a stratégiánktól, ez pedig nem működött. A második félidőben ugyanez történt: jól kezdtünk, majd a játékunk nagyon lassúvá vált. Könnyű volt ellenünk védekezni, rengeteg kontrájuk volt, és gólokat is tudtak szerezni. Megvoltak a helyzeteink, de nagyon jó formában védett ma riválisunk kapusa. Ennyi nem elég részünkről! Kiváló játékosaink vannak, sokkal többre vagyunk képesek, mint amit ezen a két párharcon mutattunk. Ahogy azt az elején is mondtam, ezt fel kell ismernünk és keményen kell dolgoznunk, ez az általam ismert egyetlen útja annak, hogy megfordítsuk ezt a helyzetet. Most veszélyes helyzetbe kerültünk, a következő mérkőzésen győznünk kell, bármilyen más eredmény kevés, nyernünk kell és kész. Most hazatérünk, és keményen kell dolgoznunk a hibáink javításán. Ez nem az a Haladás, amit eddig mutattunk a szezonban, vissza kell térnünk ahhoz a Haladáshoz, aki megnyeri az összecsapásokat!”
FÉRFI FUTSAL NB I. FELSŐ-HÁZI RÁJÁTSZÁS 3. FORDULÓ
SG KECSKEMÉT FUTSAL - HALADÁS VSE 4-3 (0-0)
SG Kecskemét Futsal: Rigó László - Bencsik Roland, Kajtár Mátyás, Suscsák Máté, Aleksandar Tomic, Krajcsi Bence, Lehotai Ákos, Hajnal Norbert, Bíró Attila, Gondi Károly, Haász Benjámin, Nádudvari Bence, Fekete Márk, Szabó János Ábel
Vezetőedző: Koós Károly
Haladás VSE: Alasztics Marcell - Kovács Máté, Luiggi Longo, Henrique Diniz, Rutai Balázs, Gyimesi Máté, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Fehér Dániel, Hadházi Sándor, Vas Ádám
Vezetőedző: Felipe Conde
Gólszerzők: Kovács Máté (23’, öngól), Aleksandar Tomic (26’), Kajtár Mátyás (30’), Suscsák Máté (34’), ill. Sipos Gergő (23’), Vatamaniuc-Bartha Dávid (27’), Dróth Zoltán (37’)
Sárga lap: Bíró Attila (25’), ill. Hadházi Sándor (19’), Dróth Zoltán (35’), Vas Ádám (40’)