Szeptember 9-én idegenben vár ránk az első derbi a Berettyóújfalu ellen. Hazai pályán az újonc Nyíregyházát, az Aramist és az Újpestet fogadjuk, valamint Nyírbátorba is utazunk a Bajnokok Ligája-fő fordulójának csoportküzdelmei előtt. A magyar futsalválogatott pedig szeptember 19-én 20 órakor a Savaria Arénában játssza első világbajnoki selejtezőjét Izrael ellen.
Megyei I. osztályú futballistáink Csepregen arattak 5–1-es győzelmet a bajnokság harmadik fordulójában. Az első játékrészben nem kaptunk gólt, ellenben négyszer is betaláltunk Szenczi Bence, Ferencz Zoltán, Szőts Máté és Péter Ábrahám révén; majd a második félidőben Tóth Márton góljával zárult a mérkőzés. U19-eseink vendégszereplése a találkozó 17. percében félbeszakadt a rossz időjárási körülmények miatt.
Három korosztályunk számára kezdődött meg az új idény, két győzelem és egy döntetlen ifjú futballistáink mérlege az első játéknapon. U17-eseink egy gólt sem engedtek ellenfelüknek, U16-osaink kétgólos hátrányból fordítottak, és tartották itthon a három pontot. U15-ös korosztályunk pedig kiegyenlített mérkőzésen játszott döntetlent.
Másodosztályú futsalcsapatunk 2–2-es döntetlennel rajtolt hazai pályán a TFSE-BeStrong gárdája ellen. A Haladás-találatokat az első félidőben Fehér Dániel, a második játékrészben Vatamaniuc-Bartha Dávid szerezte, kapunkban pedig Homlok Levente remekelt.
Egyesületünk Európa-bajnoki ezüst- és háromszoros bronzérmes klasszisa képviseli hazánkat a szabadfogásúak 125 kilogrammos mezőnyében a szeptember 10. és 18. között Belgrádban rendezett birkózó-világbajnokságon. Megkérdeztük Danit, hogy érzi magát, hogyan telik a felkészülés hajrája.