Gólzáporos mérkőzésen szenvedtünk 8-3-as vereséget a házigazda Benfica ellen a Bajnokok Ligája-elitkörének első fordulójában. A világklasszisokkal teletűzdelt portugálok már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert, innen pedig már csak megráncigálni tudtuk az oroszlán bajszát. Csapatunkból Dávid Richárd, Leandro Rezala, valamint csapatkapitányunk, Dróth Zoltán volt eredményes.
December 1-jén már a Bajnokok Ligája-elitkörében lép pályára élvonalbeli futsalcsapatunk, méghozzá a korábbi BL-győztes portugál Benfica, a spanyol Levante, valamint az ukrán Uragan gárdái ellen. Górcső alá vettük riválisainkat, és összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat róluk.
Egyesületünk elnökségi tagját, egyben ezüstérmes súlyemelő olimpikon szakosztályvezetőnket, Márkus Erzsébetet Vas megyei Prima-díjjal tüntette ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.
Egyesületünk 17 éves tehetsége kadet szabadfogású bajnok lett 110 kg-os súlycsoportjában. Milán kimagasló teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet, négy mérkőzéséből háromszor diadalmaskodott 10-0-ra.
NB I.-es futsalcsapatunk 5-3-as győzelmet aratott hazai környezetben a DEAC gárdája ellen a Bajnokok Ligája-elitköre előtti utolsó erőfelmérőn. Henrique Diniz kezdte a gólgyártást az első félidőben, akihez Vas Ádám csatlakozott, a második játékrészben pedig Dávid Richárd, Dróth Zoltán, valamint Hajmási Milán is betalált.