Drámai csatában ért el 4–4-es döntetlent elsőosztályú futsalcsapatunk az UEFA Futsal Bajnokok Ligája fő fordulójának utolsó mérkőzésén az ukrán Uragan Ivano-Frankivsk ellen, ezzel pedig véget ért számunkra az idei nemzetközi szereplés. A fordulatos összecsapáson Dróth Zoltán a 2. percben megszerezte a vezetést, azonban a szünetre egygólos hátrányba kerültünk. A második játékrészben Rutai Balázs találatával és egy öngóllal is szépítettünk, majd Arnon Santos Cassemiro egalizált.
NB II.-es futsalcsapatunk végig kiélezett küzdelemben ért el 4–4-es döntetlent a tabellán két ponttal mögöttünk álló PTE PEAC otthonában. A gólok felváltva estek a párharc egészén, Vas Ádám duplázott, valamint Sodics Ádám és Vidák Balázs vették be a hazaiak kapuját.
Utánpótláskorú labdarúgóink közül U19-eseinknek és U14-eseinknek szerepelt mérkőzés programjukban az elmúlt játéknapokon. Utóbbi korosztályunk az éllovas Sopronnal szemben tartott itthon egy pontot, így továbbra is belátható távolságban üldözik őket a tabellán.
Élvonalbeli futsalcsapatunk 4–2-re maradt alul az UEFA Futsal Bajnokok Ligája főcsoportjának második fordulójában a román United Galatival szemben. A párharc elején a hazaiak szerezték meg a vezetést, Dróth Zoltán révén egalizáltunk a szünetre, majd a második játékrész első percében Hajmási Milán találatával már nálunk volt az előny, azonban a folytatásban csak riválisunk talált be, így ők örülhettek a pontoknak a lefújás pillanatában.
Élvonalbeli futsalcsapatunk a Benfica ellen 3–1-es vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája fő fordulójának romániai minitornájának első összecsapásán. A portugál sztárcsapat elleni találatunkat az első játékrészben Henrique Diniz szerezte.
Korosztályos futsalválogattottunk október 23. és 26. között összetartáson vesz részt, a programban páros felkészülési mérkőzés is szerepel Szlovénia U19-es együttese ellen. Egyesületünk három saját nevelésű játékosa kapott meghívót: Knizs Olivér, Vincze Bálint és Kiss Patrik.