Szakosztályok

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 8–0-s győzelemmel gyűjtötte be a pontokat a Magyar Futsal Akadémia vendégeként. Nyolc találatunkon hét játékosunk osztozott, Vas Ádám duplája mellett Kovács Máté, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Knizs Olivér, Arnon Cassemiro, Rutai Balázs, valamint Luiggi Longo is bevette a házigazda kapuját. A miénk érintetlenségéről pedig az első félidőben Homlok Levente, majd a második játékrészben Alasztics Marcell gondoskodott.

A Tatabánya vendégeként maradtunk 1–0-ra alul a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 15. játéknapján.

Idén nyolc csapat mérkőzött a futsalszakágunk által harmadik alkalommal megrendezett Haladás Futsal Kupán. A színvonalas erőfelmérőt végül a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, „Brenner Kings” fantázianevű együttese nyerte, de a torna a pályára lépő valamennyi lurkó számára hatalmas élmény volt.

Utánpótláskorú labdarúgóink közül U19-es és U17-es együtteseink kivételével valamennyi korosztályunk győztes mérkőzést tudhat maga mögött a legutóbbi játéknapon.  U16-os és U14-es legénységünk idegenben, míg U15-ös, U13-as, valamint U12-es csapatunk hazai környezetben gyűjtötte be a három pontot.

„A” csapatunk idegenben győzte le 3–0-ra a Celldömölk gárdáját, míg „B” együttesünk hazai környezetben nyert 4–2-re a Schott Lukácsháza legénysége ellen az U15-ös Vas Vármegyei Futsal bajnokság rajtján.

Másodosztályú futsalcsapatunk hazai környezetben 4–2-re győzte le a Mad Dogs-Viadukt SE együttesét. Vas Ádám, Luiggi Longo és Volner Bence találatával kétgólos előnyt dolgoztunk ki az első játékrészben, majd Sodics Ádám alakította ki a végeredményt a második félidő derekán.

                        

Go to top