Szakosztályok

A Magyar Kupa harmadik fordulójában a Dunaújváros Futsal 9–2-es legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé címvédő futsalcsapatunk. A mieink lényegében már az első félidőben eldöntötték az idegenbeli összecsapást.
Bővebben...

Hiába vezetett már 2–0-ra is a házigazda MVFC Berettyóújfalu, a mieink komoly tartásról tettek tanúbizonyságot. Előbb Hadházi Sándor találatával szépítettünk, majd az utolsó előtti percben Vas Ádám góljával kiharcoltuk a 2–2-es döntetlent.
Bővebben...

Legutóbbi három mérkőzését ugyan elveszítették Mátés István tanítványai, ám a gárda még így is a középmezőnyben tanyázik, még pedig 8 pontos előnnyel a kiesés ellen küzdő csapatokkal szemben.
Bővebben...

Utánpótlás-futsalcsapataink közül az U17-es szabályos gólfesztivált rendezve nyert 11–1-re a Gesztely FC ellen, az U19-es azonban 4–2-re kikapott a Hernád-parti fiataloktól.
Bővebben...

A 2024-es esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén 2–0-ra nyert a Balatonfüredi FC otthonában Szenczi Imre legénysége, amivel feljött a tabella 14. helyére. Folytatás jövő márciusban következik.
Bővebben...

Utánpótlás-futsalcsapataink közül az U19-es az elrontott első félidő miatt kapott ki 5–3-ra, míg az U17-es háromgólos előnyt elherdálva maradt alul 4–3-ra.
Bővebben...
Go to top