Szakosztályok

Az NB III. bajnokság 9. fordulójában labdarúgócsapatunk a Credobus Mosonmagyaróvár együttesét látja vendégül a Haladás Sportkomplexumban. A mérkőzés vasárnap, 16 órakor veszi kezdetét. Ellenfelünk eddig 3 győzelmet, 4 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el, így jelenleg 13 ponttal a tabella hatodik helyén áll.

A Szombathelyi Haladás VSE ökölvívó szakosztályában történt esettel kapcsolatban az egyesület az alábbi közleményt adja ki: az egyesület a szülői panaszt követően a belső vizsgálatot azonnali hatállyal megkezdte, a vizsgálatok lezárásáig az ügyben az egyesület nem kíván nyilatkozni.

A tavalyi bajnoki döntőben legyőzött Kecskemét otthonában nyert 3–1-re címvédő futsalcsapatunk, még pedig úgy, hogy a végeredmény már az első félidőben kialakult.

Akárcsak korábban Budaörsön, Győrben is úgy játszott 3–3-as döntetlent NB III.-as futballcsapatunk, hogy a mérkőzés utolsó pillanataiban kaptunk gólt, és így úszott el a győzelmünk.

Utánpótlás-futballcsapataink közül az U19-es, az U16-os és az U15-ös is vereséget szenvedett, míg az U14-es és az U13-as idegenben aratott megérdemelt győzelmet.

Ugyan a tavalyinál lényegesen több pontot gyűjtöttek a Haladás VSE atlétái az országos csapatbajnokságon, ám ez nem volt elegendő a dobogós helyezéshez.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top