Bravúrgyőzelem a bajnokesélyes ellen - A szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozva, végletekig kiélezett végjátékban legyőzte a forduló előtt listavezető Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatát a Haladás együttese.  A hagyományosan zöld-fehér színekben játszó felnőtt női csapat nem akármilyen győzelemmel avatta fel a közelmúltban átadott csarnokát. Az első hazai tétmérkőzésen emberfeletti erőket mozgósítva elgáncsolta jóval esélyesebb ellenfelét a Hali, alaposan felborítva így a kőbe vésett papírformát.  Kovács László tanítványai ezzel nyílt hadüzenetet küldtek a pontvadászat valamennyi résztvevőjének: Szombathelyen innentől senki nem mehet biztosra.

Nagy felhajtás övezte az NB 1/B-s bajnokság nyugati-csoportjában aranyéremért harcoló NEKA érkezését Szombathelyen. A kiváló kézilabdázókat futószalagon „kitermelő” mintaakadémia ugyanis tizenkettő egy tucat saját nevelést adott már az élvonalnak és a korosztályos válogatottaknak egyaránt.  Nem titok, a honi kézilabda-élet minden rezdülése ezer szállal kötődik Balatonboglárhoz utánpótlás szinten. Hab a tortán, hogy a sportág szerelmesei tűkön ülve várják a nyári debreceni junior világbajnokságot, ahol a látványsportág ismét betekintést enged majd féltve őrzött műhelyeibe. Az eseményen ugyanis többé-kevésbé lemérhetjük majd nemzetközi viszonylatban milyen távlatok előtt áll a női szakág.  A Nemzeti Kézilabda Akadémia jelenlegi együttese előreláthatólag több játékost is delegál majd a tornára, így a sportolóknak nem kell intravénásan adagolni a mentális motivációt.  Valamennyien tudják, hogy van miért maximális hőfokon égni a szezon közben.  A nagy horderejű esemény égisze alatt persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a pontvadászat egyik bajnokesélyeséről beszélhetünk. A Mosonmagyaróvár elleni hazai győzelmével ugyanis erőt mutatott a NEKA, és surranópályán szépen lassan be is csöngetett az aranyéremért folyó harcba.  A Szombathelyi Haladás vitathatatlanul más célokért küzd, melyek éppen olyan létkérdésnek számítanak, mint adott esetben a bajnokság végkimenetele.  Az együttes gerince már egy ideje a vasi megyeszékhelyen van, de Kovács László érkezése volt a fordulópont a Haladás életében. A tréner hangyaszorgalommal vetődött neki a munkának és következetes módon építette fel együttesét. Az ősszel valamennyi közvetlen riválisát legyőzte a Hali, de igazán váratlan bravúrt eleddig nem sikerült tető alá hozni.  A téli szünet alatt igazolt Takács Inez, Simsik Cyntia, Kozma Dominika hármas fogattal ugyan megnőttek a vezetőedző variációs lehetőségei, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy az új keletű játékosok beépítéséhez időre van szükség.  Vannak azonban olyan mérkőzések melyek túlmutatnak minden törvényszerűségen, és úgy ivódnak örökre a köztudatba mint az egyszeregy.  A női kézilabdában minden megtörténhet, és még annak az ellenkezője is, így aki valamelyest ismeri a sportágat, alighanem tudja: előre nem lehet inni a medve bőrére.

 

 

 

A találkozó a várt forgatókönyv szerint zajlott, mindkét csapat magas sebességen pörgette a játékot.  A szombathelyiek szerezték a mérkőzés első gólját, de a frappáns válasz sem váratott sokáig magára.  Az volt a benyomása az embernek, hogy mintha csak valami észak-európai bajnokságot nézne, úgy váltották egymást a támadásvezetések. Sokatmondó adat, hogy az első negyedórában átlag másfélszer annyi ostromot könyvelhettünk el, mint amennyi úgy általában megszokott. Tempóból tehát egyik csapatot sem kellett korrepetálni, a hazaiaknál Szabó Janka és Takács Inez, a vendégeknél pedig Szabó Kitti kapta el gyorsan a fonalat.  A szombathelyi oldalon sorsdöntő pillanatokban Márkus Dalma védett bravúrosan, több ízben is góltól mentette meg csapatát.  Hozzá kell tenni, hogy egyik hálóőr sem tud remekelni, ha nem működik előtte jól a védelem.  A zöld-fehérek agresszív hatosfala ellen sokat hibázott a NEKA, a labdacsapdára is ügyelő hazai játékosok pedig alkalmanként remekül halásztak.  A könnyű gólok folyamatosan meccsben tartották a szombathelyieket, így negyedóra elteltével fej-fej mellett haladt a két gárda.  A félidő második felében sem csillapodott rohanás, a játékvezetők pedig jó felfogásban dirigálták a mérkőzést.  Ebből egy igazán hajtós találkozó kerekedett ki,  a zöld-fehérek egy picit jobban összepontosítottak a szünet előtt, ergo két gólos előnnyel vonulhattak pihenőre. (16-14)  A második felvonás első perceiben ráerőltette ellenfelére akaratát a NEKA,  Máté Fanni ágyúgolyó erejű átlövéseivel és Schatzl Natalie indulásaival úgy tűnt meg is léphet ellenfelétől. Kovács László gyorsan kikérte idejét,  a rövid kényszerszünet pedig meg is törte a vendégek lendületét.   A Haladásban Kozma Dominika kapott több játékpercet támadásban, mellette Baranyai Enikő, Simsik Cyntia és Gerencsér Zsófia szorgoskodott sokat védekezésben. A Haladás fizikailag bírta a tempót, hátul pedig ütközött, amikor csak kellett.  A közben sérülés miatt Szabó Kittit elvesztő NEKA nem tudott mit kezdeni az acélos hátsó alakzat ellen, így a vendégek lövés helyett inkább egymásra tolták a vállalkozás felelősségét.  Sikertelenül. A kapuban továbbra is jól védett Márkus Dalma, elől pedig a belső posztokon ellenfele fölé nőtt a Haladás.  Ahogy közeledett a véghajrá, egyre inkább úgy tűnt a szezon meglepetése van kilátásban.  Bár az első félidőhöz képest mindkét csapat behúzta a kéziféket támadásban, döntő tényező volt, hogy a vendégeknél sem az irányító-beállós kapcsolat, sem pedig a szélre történő lehúzások nem működtek igazán.  A Haladás tartotta nehezen megszerzett előnyét, és ahogy teltek-múltak a percek egyre inkább körvonalazódott egy óriási meglepetés esélye.  Ekkor persze még senki sem sejthette, hogy a végjáték vérfagyasztó izgalmakat hoz majd. Történt ugyanis, hogy két ízben is  jogos büntetőt kaptak a hazaiak,  de végül nem sikerült pontot tenni a mérkőzés végére. A NEKA becsülettel kapaszkodott, röpke másodpercekre még egy utolsó egyenlítésre is volt lehetősége.  A sors azonban ma úgy rendelkezett, hogy a találkozón nagyobbat küzdő, többet dolgozó és koncentráltabb együttes nyert.  A Haladás győzelmével nem csak, hogy öles léptekkel menekül a kiesőzónától, hanem alaposan meg is lepte a bajnokság vitathatatlanul egyik legjobb csapatát.  Telt ház előtt, igazi bravúrgyőzelmet aratva.  Szavakkal nehezen kifejezhető, hosszú ideig még emlékezetes mérkőzésen.

 

NB I/B női felnőtt nyugat
Haladás Sportkomplexum, 370 néző

Szombathelyi Haladás-  NEKA  26-25  ( 16-14)

Szombathelyi Haladás: Márkus- Kiss 1,  Szabó J. 8,  Kaposvári 4, Baranyai , Takács I. 2, Simsik 4 

Csere:  Dudora,  Sebestyén 2, Hrabovszky 2,  Kozma D. 2,  Gerencsér 1

Fotó: www.hungarysport.hu

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top