A másodosztályú serdülő és ifjúsági magyar bajnokság élmezőnyének elején tanyázó Győri Audi ETO-val mérkőztek meg csapataink a tavaszi szezonkezdet nyitásának keretében. A Haladás Sportkomplexumban tétmeccs során elsőízben debütáló együtteseink idény eleji formában nem tudták megleckéztetni az abszolút listavezető ellenfelüket. Mátés István és Huszár Benjamin által trenírozott fiatal gárdáink csak a mérkőzés egyes periódusaiban támasztottak komoly ellenállást kiváló riválisukkal szemben. Az alapozás fáradalmait a lábukban cipelő lányaink ezúttal nem játszottak kellően szervezetten, a pontszerzés nem volt elérhető közelségben.

 

A találkozót megelőzően az esélyek a vendég delegáció sikerét sejtették, annál is inkább, mert mindkét bajnokságban az élen telelt a Győr aktuális együttese. Ráadásul tette mindezt hibátlan mérleggel. Sok sót nem esznek meg az ellenfeleik,  különösen szembetűnő mindez a gólarányokat tekintve. Az ifjúsági bajnokságban a Rába-partiak mindenkire alsóhangon egy bő tízest rászámolnak, csak a TFSE úszta meg egy szolidabb zakóval.  A serdülő pontvadászatban sem túl rózsás az ellenfelek helyzete,  a 356 lőtt gól tíz mérkőzés alatt eléggé tekintélyparancsoló.  Ez utóbbi ligában csak a Szekszárd kapaszkodik becsülettel, túlontúl nagy összegben azonban nem érdemes fogadni a tolnaiak végső sikerére.  Előzetesen tehát a szombathelyi szurkolóknak nem feltétlenül kellett rehabilitációra küldeni a szívüket, ugyanis a találkozó az izgalmak szempontjából  szapora pulzusszám-emelkedéssel nem igazán kecsegtetett. A kérdés az volt, hogy a felkészülés során begyakorolt taktikai elemeket mennyire tudják a játékosok éles játék során adaptálni. A serdülő mérkőzés első játékrészében mindez megvalósult, Mátés István növendékei  aktív kézilabdával lőtávolságon belül tartották a győrieket.  A félidő közepére már visszakaphattunk valamit abból, amit a lányok edzéseken gyakorolnak , több pazar összjáték is sikerült támadásban. A lefújást megelőző percekben is adódott lehetőség,  mindössze négy gólos hátránnyal vonultak pihenőre a hazaiak. (9-13) A második etapban is nüansznyi különbségek voltak, de az egyre magabiztosabban mozgó győriek fokozatosan növelték az előnyüket. A véghajrához közeledve már nem volt kérdés ki lesz a két pont birtokosa. (18-28)


Az ifjúsági találkozó hasonló mederben zajlott.  Jóllehet a szombathelyiek kezdték vehemensebben az összecsapást, a helyzetkihasználás miatt csak az első negyedórában tudtak lépést tartani a vendégekkel. A lendületben hiányt nem szenvedő Győr ellen nem akartak megérkezni a megállító faultok, így Huszár Benjamin edző relatív hamar elhelyezte az időkérést jelző táblát a zsűri asztalon. Fájóan korán kialakult a papírforma, a gyógyírt az félidő hátralévő részében sem találta a Haladás. Csapatunk oroszlánként küzdött, ám sajnos hasonló módon is kézilabdázott: technikai hibák és döcögő passzjáték uralkodott. Támadásban Németh Fanni szélső megmozdulásai és Horváth Hanna átlövései rejtettek némi kalóriát magukban, a két játékos jó teljesítményt nyújtott főleg a második játékrészben. A belső posztokon játszó  meghatározó sportolóink többnyire enerváltan mozogtak, míg a vendégek felfűzték az oktatófilmet, hogyan is kell működnie egy igazi irányító-beállós kapcsolatnak.  A két egyesület merítési bázisa és lehetőségei nincsenek egy súlycsoportban,  ez a pályán is realizálódott.  Voltak periódusok amikor a Haladás is felvette a kesztyűt, de az nyilvánvaló, hogy nem a hibátlan listavezetőt kell majd legyőzni a bennmaradás kiharcolásához. Csodát kellett volna tenni a győzelemhez, ez azonban hétméteresek és ziccerek kihagyásával nem jöhetett össze.  (21-35)

 

Szombathelyi Haladás- Győri Audi ETO KC III.  21-35 (9-17)
Női Ifjúsági II. osztály – Nyugat
Haladás Sportkomplexum, 100 néző

 

Szombathelyi Haladás- Győri Audi ETO KC II.  18-28 (9-13)
Serdülő II. osztály – Nyugat
Haladás Sportkomplexum, 50 néző

 

Sz

 

 

Szom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Futsal Veszprém 16
2. MVFC Berettyóújfalu 15
3. Aramis SE 15
4. SG Kecskeméti Futsal 13
5. DEAC 11
6. Haladás VSE 10
7. Újpest FC-220VOLT 7
8. A Studio Nyíregyháza 6
9. Magyar Futsal Akadémia 6
10. Nyírbátori SC 3
11. ELTE-BEAC 1
12. Rubeola FC 1
Go to top