Nagy sürgés-forgás közepette vették birtokba a Haladás Sportkomplexum nézőtér melletti pályáját legifjabb korosztályunk tagjai.  Mértéktartó körülmények között, ám annál tüzetesebb szervezés mellett  a szivacskézilabdáé volt a főszerep szombat délután. A labda varázsa hamar felkeltette az U8-as lány és fiúpalánták érdeklődését, rögvest kezdődhetett a futószalagon zajló gólgyártás.  A Mini-tornán minden meghívott csapat négy összecsapást vívott, kétszer háromfős csoportokban körmérkőzéses lebonyolításban.  A családias légkörű vetélkedésre rekordszámú érdeklődő látogatott ki, ami pozitív visszajelzés számunkra a jövőt illetően. Szombaton az élményforrás garantált volt, a leányzók és a fiúk is kitettek magukért a kölyökkéziben.

A zsebkendőnyi területen zajló összecsapásokat árgus szemekkel figyelték a lelátón ülő szülők, rokonok. A szivacskézilabda amolyan értékmérő, hiszen bár a szórakoztatáson van a hangsúly, az élményszerző mérkőzések a kicsik számára „vérre” mennek.  A versenytapasztalatot nyújtó első találkozások a labdával fontos pillérei a későbbi személyiségfejlődésnek, mert a gyerekek a kézilabda alapjait éles helyzetekben próbálhatják.  A legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát, így az első lépés a félelem leküzdése. A kézis csemetéknek a szereplés égisze alatt sok kihívással kell szembesülniük, de mindezt szórakozásként élik meg, ha türelmesen, és kellő odafigyeléssel bánnak velük. A nevelőedzők apró intelmei ezekben a percekben is döntő tényezőnek számítanak, az izgalmas mérkőzések hevében pedig aztán mindenkinek kijutott a jóból. A lányok versenyében a Haladás szentgotthárdi nevelései a szombathelyiekkel, majd pedig a kiválóan mozgó körmendiekkel játszottak szemre is tetszetős mini-találkozókat. Czető Kata és Hegyi Gergely tanítványai csak úgy lubickoltak a boldogságtól, még egy-egy sziklakemény ütközést követően is.

Mindkét csapat lelkesen teljesített, ám a remek dobóformát kifogó körmendi együttes mindent vitt a tornán. A fiúknál a Takács Gabriella vezette Haladás két csapata végzett a dobogó első valamint második fokán.  A bronzérmet a büki kölyökkéziek vihették haza. Az apró kézilabdások vérbeli lelkesedéssel, óriási elszántsággal vetették bele magukat a küzdelmekbe, a résztvevő közel 70 gyerkőc vélhetőleg még lefújás után sem hagyta volna abba a mozgást. Minden egyes játékos érmeket, a csapatok pedig kupát és emléklapot kaptak a szereplésért. Külön díjazásra került valamennyi nevező gárdából a tornán legjobban teljesítő sportoló palánta is. A Haladás továbbra sem fordít hátat az ifjúsági és fiatalkori képzéseknek, a jövőben is számos torna rendezését vállalná magára.  Szeretnénk felébreszteni a rendszeres sportolás iránti igényt a fiatalokban, és közben pedig életet adni annak a reménynek, hogy hamarosan a szivacskézin cseperedő kis tappancsok a felnőtt zöld-fehér mezben is sikeresen bemutatkozzanak. A sport ugyanis nem csak azért fontos, hogy később legyen kiért szorítani a világeseményeken, segítségével a felcseperedő ifjoncok a társadalom pozitív életközösségét gyarapíthatják. Az intézményes keretek között zajló versenysport pedig majd kitermeli a maga kiválóságait.  Szombathelyen, a Haladásnál így megy ez. Közel egy évszázada.

Mini Kupa U8 Torna Szombathely

Lány

Haladás Szombathely- Körmend  6-6 (4-3)
Haladás Szentgotthárd- Haladás Szombathely 7-7 (5-2)
Körmend- Haladás Szentgotthárd  10-4 ( 3-1)
Haladás Szombathely- Körmend 8-9 (4-5)
Haladás Szombathely- Haladás Szentgotthárd 4-2 (2-2)
Körmend- Haladás Szentgotthárd  8-3 (4-2)

Végeredmény:
1. Körmend  7 pont
2. Haladás Szombathely  4 pont
3. Haladás Szentgotthárd  1 pont


Legjobb játékosok csapatonként:

Haladás Szombathely- Szabó Réka
Haladás Szentgotthárd- Illa Csenge
Körmend- Tóth Jázmin

Fiú

Haladás I  - Bük TK Bő          19-9 (13-5)
Haladás I- Haladás II             10-6 (8-5)
Haladás II- Bük TK Bő          14-4 (7-4)
Haladás I  - Bük TK Bő          13-7  (12-3)
Haladás I- Haladás II             14-10 (7-4)
Haladás II- Bük TK Bő            5-6 (2-2)

Végeredmény:
1. Haladás I  8 pont
2. Haladás II  2 pont
3. Bük TK     2 pont

Legjobb játékosok csapatonként:

 

Haladás I-  Neher Zétény
Haladás II-  Halász Dávid
Büki TK -  Rakosi Marton Levente

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top