Velencei-tó partján nyáron első osztályú mulatság fürödni, ez már jó ideje nem képezi titok tárgyát idehaza.  Azt viszont kevesen tudják, hogy kisebb a települések övezte üdülőparadicsom környékén az ősz végén is alaposan meg lehet fürödni, méghozzá a kézilabdában. Az általános iskola tornaterméből ugyanis sok együttes nyúzottan távozott, minekután a hazai gárda alaposan meglepte gyanútlan vendégeit. Az elmúlt év izgalmas eredményeit a Gárdony-Pázmánd is szép számmal gyarapította, tavaly éppenséggel közvetett módon a bajnokság végkimenetéről döntött.

Az első osztályba feljutó Vasast az utolsó fordulóban nem tudta elgáncsolni az év meglepetés együttese, ám az angyalföldiek riválisát igen, így a csapatot sok helyütt királycsinálóként emlegették.  Idén valamelyest visszafogottabban teljesít a gárda, az előző évi hatodik helyezésük egyelőre még csak távlati cél lehet. A Haladás vállára két bosszantó, rendkívül szoros találkozó súlya nehezedett, a megelőző két forduló mérkőzésein a végjátékban csúszott le a csapat a hőn áhított pontszerzésről. Esélyesebbnek vélt ellenfeleit is megszorongató szombathelyieknek a szépségtapasz egy gárdonyi diadal lett volna, ennek érdekében Kovács László lányai 150 %-os intenzitással masírozták végig a hét edzéseit.  A Haladásban sportoló kézilabdázók mostanság a tudásuk legjavát adják, már ami ez erőnlétet illetve az állóképességet jelenti, de az akut emberhiány alaposan felülírja a variációs lehetőségeket.  A fáradt test és a fáradt fej az utolsó, mindent eldöntő percekben már nem feltétlenül képes a helyes döntések meghozatalása/véghezvitelére így maradt a szimpatikus vesztes szerep a közelmúltban. Ismerve Kovács tréner mentalitását, az ilyen jellegű sovány vigasz a lőtéri kutyát sem érdekli, ergo a zöld-fehéreket csak és kizárólag egyetlen cél szállította a Velencei-tó partján fekvő településhez. Nyerni, bármi is legyen az ára.  Ennek megfelelően az összecsapást a Haladás kezdte jobban, hamar utazósebességre kapcsoltak a vendégek, és egy-egy találattal mindig a pályaválasztók előtt álltak. Ám a pürrhoszi győzelem jellegénél fogva ezúttal sem tartott sokáig, Urfi Dorottya átlövései életet leheltek a gárdonyi csapatba.  A góllövőlista élén tanyázó játékos játszi könnyedséggel közelítette meg falat, ahonnan neki ez amolyan reggeli zokni felvételnek minősül.  Százból kilencvenkilencszer zsigerből megoldja.  Az első félidőben a koreográfia ezt követően sem változott, a szélről vagy beállós pozícióból szerzett Haladás gólokra menetrendszerűen érkezett az átlövés válasz.  A védelmek egyik oldalon sem álltak a helyzet magaslatán,  a foghíjas hátsó alakzatokhoz pedig a kapusok is asszisztáltak.  A félidőben a hazaiak vezettek, mindössze egy árva találattal. (19-18)

 

A második játékrészben a Hali védelme egy jottányit sem javult, a finomhangolás hiányában pedig továbbra is evickéltek a magassági fölényben lévő hazai belső emberek. Kovács László több ízben is átvariálta a védelem összetételét, de a kapuban ekkortájt sem akadt mérhető teljesítmény, így a mérkőzésen először elhúzott a Gárdony-Pázmánd. Ezt követően a szombathelyiek jobbára csak futottak az eredmény után, a hazaiak pedig magabiztosan játszottak a vezetés tudatában.  Támadásban a kimaradt ziccerek nem sok esélyt adtak a felzárkózásra, a hátsó retesz pedig nem zárt kellően feszesen. A fejér megyeiek azonban a végjátékra kisebbfajta gólcsenddel hangoltak, a szívósan küzdő Haladás pedig felkapaszkodott mindösszesen egy találatra.  A hazai gárda korábban többször is maga javára billenthette volna a mérleg nyelvét,  a hullámvölgy a legrosszabbkor érte el őket. Ami egyik oldalon átok, az a másikon áldás, a Haladás élt az eséllyel és utolsó támadásra a saját kezében tarthatta a sorsát.  A visszarendeződött fal viszont csírájában fojtott meg minden kezdeményezést, a játékosok közül senki nem vállalta magára a felelősséget, így mindösszesen csak egy időntúli szabaddobást sikerült kipréselni a kecsegtető szituációból. Halmos Nikoletta lövése a falban, a Haladás pedig egy góllal, de ismét a padlón landolt.  A zöld-fehérek számára ez a harmadik mérkőzés a szezonban, amit egyetlen árva góllal sikerült elveszíteni. Jövő héten a csapat a Szekszárd ellen javíthat, akkor már talán a szerencse is a zöld-fehérek pártját fogja majd.

 

Gárdony Pázmánd NKK-  Szombathelyi Haladás  35:34 (19:18)

Női NB/1 B-s bajnoki mérkőzés
Gárdony, Általános Iskolai Sportcsarnok
75 néző

Haladás:  Márkus,  Dudora,  Hrabovszky 6, Szabó J. 6,  Kaposvári 7,  Gerencsér 5, Halmos 4, Kiss, Sebestyén 2, Baranyai 4, 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 15
2. Futsal Veszprém 13
3. Nyírbátori SC 10
4. SG Kecskeméti Futsal 9
5. MVFC Berettyóújfalu 7
6. Újpest FC-220VOLT 7
7. Maglódi TC 7
8. DEAC 6
9. A Studio Nyíregyháza 5
10. Aramis SE 4
11. PTE-PEAC 1
12. Magyar Futsal Akadémia 0
Go to top