Haladás női kézilabda csapata csütörtökön fogadta a Rába ETO csapatát. Mérkőzésen már elengedhetetlen volt a pontszerzés, de sajnos még mindig győzelem nélkül állunk a tavaszi szezonban a tabella utolsó előtti helyén.

Haladás VSE – Rába ETO 26-37 (12-18)

Az előző fordulók játékának ismeretében pusztán csak az optimizmus mondatta még a legelszántabb Haladás-drukkolókkal is, hogy végre-valahára fordulni fog a széljárás.  A Győr második csapata ugyanis ebben a mezőnyben nem tartozik a könnyen verhető ellenfelek közé, és a bajnokság során végig a masszív középcsapatok sorát gyarapította.  A hazai oldalon az utóbbi időben nem volt valódi vezére a csapatnak, a kritikus pillanatokban mindig döcögött a szekér.  Pedig a Szegedtől elcsábított Szabó Janka fifikájában, Hegedűs Dorottya átlövéseiben, Hrabovszky Helga váratlan megoldásaiban vagy éppenséggel Márkus Dalma bravúrjaiban valóban lehetett volna bízni a tavasz folyamán.  

A csapat azonban mentálisan és erőnlétileg sem ugrotta át a lécet, amikor pedig nagy volt a tét, a fenti játékosok kvalitásait nem tudta kiaknázni a mérkőzések során.  A sport persze szeszélyes, és a szerencse a kézilabdában is forgandó, azonban a szakmai érvek egy bizonyos idő után már felszínre jönnek. Általában ugyanis ez a helyzet. Tudta ezt vezetőedző, játékos, és szurkoló is, így a szezon utolsó hazai összecsapása előtt már nem volt idő nosztalgiázni: a bennmaradásért folytatott küzdelem mindent felülírt. Az első percek vendég találatai hamar látótávolságon kívül helyezték a pontszerzés lehetőségét, és hiába küzdöttek a lányok becsülettel, a kezdeti nehézségekből a mérkőzés végig nem tudtak kikecmeregni.  A belső posztokon uralta a játékot a Győr, és a szélek is a vendégek felségterületéhez tartoztak. A Hali jobbára egyéni akciókból próbálta kompenzálni a „szomszéd” zöld-fehérek remek taktikai huszárvágásait, ám a fegyelmezett fal szorításában csak ímmel-ámmal boldogultak.  A lendületesebben és dinamikusabban játszó győriek lerohanásokkal büntették a hazaiak hibáit. A második félidő elején ugyan a Haladás megrázta magát, de a felesleges futóversenybe beleszaladó vendéglátók erővel már nem bírták a végét.

Hamar Zoltán: "Nem sikerült megtalálnunk a győri csapat gyenge pontját. Sajnos így a pontszerzés is elmaradt, folytatjuk a negatív szereplésünket."

Vezetőedző: Hamar Zoltán

Kezdő csapat: Hraboszky H. |Hegedüs D. | Szabó J. | Takács K. | Dudora N. | Gerencsér Zs. | Sebestyén N.

Hrabovszky H. 4 | Baranyai E. 5 | Takács K. 3 | Kaposvári A. 2 | Sebestyén N. 4 | Hegedüs D. 6 | Szabó J. 2 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top