„Lélekben örökké zöld-fehér maradok” -  Tudja a dolgát a pályán, hiszen Szombathelyen látta meg a napvilágot.  A Haladás jobbszélsője mérkőzésről mérkőzésre felülmúlja önmagát, szorgalmának köszönhetően a szurkolók nagy kedvencének számít.  Kiss Nóra az üzemanyag a Haladás-motorjához,  lelkesedése sokszor nehéz helyzetekben emelte ki a szekeret a kátyúból.  A Vasast is megjárt,  lélekerejében megingathatatlan játékos jól érzi magát a városban,  valamint az egyesületben is.  A közvetlenségével és kedvességével is hódító törzsgyökeres szombathelyi kézilabdázónk most olvasóink kedvéért betekintést enged hétköznapjaiba,  életének fontos rezdüléseibe,  és sporthoz fűződő viszonyát sem rejti véka alá.

Otthon, édes otthon.  Akár így is jellemezhetnénk a Haladás 92-esének első gondolatait a városról, a klubról,  és a zöld-fehér színekről.  A kezdetektől fogva komoly érzelmek fűzik ugyanis a csapathoz Kiss Nórát,  sokak szerint az együttes legharcosabb amazonját.  A csereként sokszor pályára lépő jobbszélsőnek ugyan nem ez volt élete szezonja,  de számos emlékezetes  momentummal jutalmazta meg a szurkolókat.  Nórának elévülhetetlen érdemei vannak a kulcsfontosságú találkozók átfordításában,  a Pilisvörösvár elleni idegenbeli  diadal, és Nemzeti Kézilabda Akadémia legyőzése során is kulcsszerepet játszott a történetek alakulásában.  A szezonban eddig 43 gólig jutó sportoló,  a jövőjét továbbra is a Haladásban képzelné el szívesen.  Ereiben zöld-fehér vér csörgedezik,  a nehéz helyzetekben pedig a legelszántabbak között van.  Pályafutásáról, a kezdetekről,  és a szezonnal kapcsolatos észrevételekről is örömmel nyilatkozott médiastábunknak.

Hogyan alakult ki Benned ez a kézilabda-szenvedély, miért pont emellett a sportág mellett törtél lándzsát? Kicsit mesélj a kezdetekről!

Kiss N.:  A kézilabda iránti szenvedélyem kialakulása nálam nagyon kézenfekvő dolog volt. Édesanyám is kézilabdázott, és mikor én uszkve egy éves voltam, onnantól kezdve már minden edzésre magával vitt Ikervárra.  Szinte azóta, hogy megtanultam járni. Heti két alkalommal mentünk le tréningezni,  és természetesen a mérkőzéseken is mindig ott voltam vele.  Hatalmas közhely, de valóban szinte anyatejjel szívtam magamba a sportág szeretetét.  Édesanyám mindig is motivált, és a szenvedély kialakulása megállíthatatlanuk gördült előre.  Ilyen háttérrel túl sok kérdőjel nem maradhatott.

Hamar belecsaptál a lecsóba…

Kiss N.: Nyolc- kilenc éves lehettem talán, amikor a pályafutásomat valóban megkezdtem.  A sportiskolában mozogtam rendszeresen,  a nevelőedzőm Debreczeni Gyuri bácsi volt.  Nagyon tetszett az egészben, hogy csapatjáték, fiatalon is gyorsan sikerült beilleszkednem a közegbe.  A labdával a kezdetekben rengeteget foglalkoztam, szinte ki sem lehetett venni a kezemből.  Úgy egyébként is örökmozgó típus vagyok, a kézit pedig valahogy mindig is testhezállónak éreztem.

Hogyan keveredtél ki szélre, és mi az, amit szeretsz a posztodban?

Kiss N.:  Az elején sok mindenbe belevágja a fejszéjét az ember, de mivel alapvetően balkezes vagyok,szerintem ezért jött szóba a jobbszélső poszt.  Szerettem futni, és mozgékony is vagyok,  később pedig kiderült,  hogy nem növök az égig,  ezért az átlövő,  valamint a belső posztok nagyjából kiestek.  Sosem éreztem ezt nagy problémának, mindig a szélen szerettem játszani.  Később itt ragadtam, és az edzőim is túlnyomórészt ezen a helyen számítottak rám.

Edzésfüggő vagy, az átlagnál szorgalmasabban sportolsz.  Hogyan bírja egy lány a sorozatterhelést, miképp motiválod magad, hogy nap, mint nap keményen edz?

Kiss N.:  Édesanyámtól tanultam azt,hogyha csinálok valamit,azt  teljes erőbedobással végezzem, 100%-on pörögjek. Mivel momentán úgy alakult, hogy a sport lett a munkám, ez extra motivációt kölcsönöz számomra.  A rendes munkában, a becsületesen lefutott kilométerekben, és a koncentrációs helytállásban bízok mindig.  Bár kívülről annak tűnhet, de számomra ez nem nagy teher, mivel azt csinálhatom, amit legjobban szeretek a világon.  A rendszeres edzés segít abban, hogy a sorozatterhelést jól bírjam, és a páromnak is köszönhetően, ha tehetem szabadidőmben is sportolok.  Adrenalin-függő vagyok, a testmozgás megkerülhetetlen tényező az életemben. A motivációról csak annyit, ami engem a mindennapos kemény edzésekre ösztönöz csak az,hogyha a meccsen pályára kerülök,akkor mind az erőnlétemmel,  mind pedig a technikai felkészültségemmel is sikerre tudjam segíteni a csapatom. A maximumra törekszem, véleményem szerint egyetlen játékos sem engedheti meg magának, hogy ne égjen ezer fokon. Viccesen megjegyezhetném, hogy ez amolyan munkahelyi kötelesség.  Bár nyilván a sport világa teljesen más,  ott nem lehet futószalagon  ugyanolyan teljesítményeket nyújtani.  Nagyon sok összetevő függvénye.

Nem lehet megkerülni, elvégre a véghajrá küszöbén állunk a bajnokságban. Hogyan értékeled az idei szezont?

Kiss N.:   A mostani szezon szerintem változatosra sikeredett a csapat számára,hisz voltak kiemelkedően jó mérkőzéseink ,gondolok itt a NEKA elleni győzelemre vagy a Pázmánd elleni nagy csatára,  de jellemzően hullámvölgyek is akadtak.  Nagyon fájó volt a Kozármisleny elleni hazai vereség, és a mohácsi csörte, ahol egy félidő jó játék után, végül kisiklott a kezünk közül a találkozó.  Minden mérkőzés egy külön forgatókönyv szerint zajlott,  bár nyilván a bajnokságban szerettünk volna előrébb végezni.  Ősszel foghíjasak voltunk,  nem igazán volt variációs lehetőség,  de azért zömében helyt tudtunk állni.  Tavasszal még kellett volna néhány bravúr, hogy előkelőbb helyen zárjuk a pontvadászatot.  Sok minden történt a bajnokságban, a szakmai vezetés feladata, hogy mindezt kielemezze majd.  Összességében szerintem jó úton haladunk, hisz bebizonyítottuk, hogy mindig képesek vagyunk egységes, fegyelmezett játékra.

Mi az, amivel elégedett vagy a teljesítményedet illetően, és mi az miben fejlődni szeretnél a jövőben?

Kiss N.:  Jó kérdés,  az ember nyilván mindig értékeli saját magát is. Teljesítményemet illetően amivel elégedett vagyok,az inkább a védekezésem, de néha ott is akad hiányosság. Fejlődni mindig szeretnék, van belső indítatásom, speciel a lövési technikámon mindenképp szeretnék javítani, és az önbizalmam építésén is dolgoznom kell.

Milyen érzés szombathelyiként a város közel száz éves klubjának címerét viselni, milyen érzés hétről hétre pályára lépni a Haladás mezében?

Kiss N.:  Mivel én már korábban is játszottam Haladás mezben - hisz itt Szombathelyen nőttem fel -, ezért különösen jó érzés,hogy megkeresett a Haladás, és újra magamra ölthettem az egyesület címeres felszerelését. Próbálok ennek méltóan szerepelni benne. Nagyon jó érzés hétről-hétre pályára lépni ebben a közegben.  Azt hiszem lélekben örökké zöld-fehér maradok. Zárószóként mindenképp megköszönném a szurkolóinknak azt a szeretet, és biztatást, amit tőlük kapunk hétről-hétre. Nélkülük biztosan minden nehezebben menne.

Nem pusztán csak a szurkolók nélkül,  Kiss Nóra nélkül sem lett volna leányálom a Hali idei szezonja.  A fiatal sportoló lelkesedésével, küzdeni tudásával és klubhűségével jelentősen hozzájárult a sikeres mérkőzéseik fordulataihoz.  A rövid ideig a Vasasban is megfordult játékost persze mindig Szombathelyhez húzza a szíve, a jövőben is itt váltaná valóra álmait.