Egy árva szóval sem mondható, hogy a Marcali vendégjátéka Répcelakon a hét kiemelkedő visszhangú sporteseménye lett volna, a csapatoknak azonban ez a találkozó maga volt a négypontos élet-halál összecsapás.  A két gárda táblázaton elfoglalt helye között a lényeges különbség valahol a sorsolás szeszélyében keresendő, hiszen a Haladás eddig nála magasabban kvalifikált ellenlábasokkal randevúzott, míg a vendégek megverték az abszolút sereghajtó VKL SE Győrt, illetve a szintén közvetlen rivális Csurgót.  A zöld-fehérek szempontjából persze az égvilágon semmi nem előzhette meg a mérkőzés fontosságát.

Az előre sejthető volt, hogy az év végi hőn áhított vonal felett maradáshoz a minimum a kötelezőnek számító mérkőzések megnyerése. A házigazda eddigi ibolyaszerény eredményei persze senkit nem jogosítanak fel a nagy mellénnyel való hozzáálláshoz, tehát az esélylatolgatások a találkozót megelőzően alapvetően mindenkit óvatosságra intettek. Annál is inkább, mert a Marcali ügyesen játszó csapat, ezt pedig már bizonyították párszor. A szombathelyieknél továbbra is sok a maródi, a héten pedig friss keletű, újabb apróbb sérülések nehezítették a felkészülést. A sorsdöntő összecsapáson persze a szépségtapasznak számító szoros betli már nem tartotta volna ébren a reményeket, a tét mindenáron a két pont megszerzése volt.

A mérkőzés eleje inkább hajazott egy kisebbfajta népvándorlásra, semmint kézilabdára,  ugyanis a játékosok rapid módon váltogatták a posztokat mindkét oldalon. A kapkodó rohanásból a hazaiak jöttek ki szerencsésebben, és a vendégek hajmeresztő hibáit gólokkal büntették. Látszólag hidegzuhanyként érintette a Marcali gárdáját a Haladás nyitott védekezése, a fal előtt gyorsan mozgó Kiss Nóra kihúzta a kezdeti vendég rohamok méregfogát.  Ha valamelyik akció mégis lövéssel zárult, Márkus Dalma állt magabiztosan a helyén.  A szombathelyiek hálóőre kulcsmomentumokban mindig elsikálta a védelem apróbb kihagyásait.  A részletekben elvesző vendégek a hátsó alakzatot nem tudták kellőképpen összehangolni, ezt pedig könyörtelenül kihasználta a Haladás.  Ezekben a percekben Szabó Jankáék játszi könnyedséggel mentek be a két hármas, vagy a kettes-hármas védő között. A széleken pedig a parlagon hagyott védelem még sebezhetőbb volt.  Sebestyén Noémi és Hrabovszky Helga is gyakran élt az így felkínált lehetőséggel.  A felek között kialakuló öt-hat gólos különbség a félidő végéig kitartott, 17:11-es hazai vezetésnél vonulhattak a csapatok ivószünetre. A második játékrészben, ahogy az várható volt, a magát csapágyasra futó zöld-fehérek belefáradtak a mérkőzésbe, és a vendég együttes fokozatosan kapaszkodott visszafelé.  A felzárkózás nem is annyira az eredményben, sokkal inkább a mutatott játékban volt jellemző, Kovács Lászlónak kétszer is időt kellett kérnie. A fokról fokra közelítő Marcali a tisztes távolságot azonban nem tudta átlépni, kritikus pillanatokban kiküszöbölhető technikai hibákkal vágták el az egyenlítés lehetőségét. Az első félidőben mutatkozó tudáskülönbség a második felvonás végére elolvadt,  a Haladás a fáradságnak köszönhetően tudása 50-60 százalékánál többet nem tudott nyújtani.  A látszólag tükörsima találkozó azonban izgalmas végjátékra fordult, a drámai összeomlás azonban a kimerült zöld-fehér játékosok utolsó tartalékainak és lelkierejének köszönhetően már nem következett be. A viadalt a szombathelyi csapat nyerte 34:30 arányban.  A finisre érkezve a látványos, tanári kézilabda elmaradt, az intelligens passzjáték helyett inkább a küzdelemé volt a főszerep.  A Haladás kevés hadra fogható játékossal is kibrusztolta a sikert, a gátszakadást jelentő  győzelmet pedig nem lehet elégszer kihangsúlyozni.

Szombathelyi Haladás- Marcali VSZSE 34:30 (17:11)
NB 1/B női felnőtt, nyugati csoport
Répcelak, Répce Sportcsarnok
150 néző

Kezdő: Márkus- Sebestyén- Kiss- Szabó- Baranyai- Gerencsér-Császár

Gólszerzők: Kaposvári Anita 9, Császár Zsófia 7, Szabó Janka 5, Hrabovszky Helga 5, Kiss Nóra 4, Sebestyén Noémi 2, Baranyai Enikő 1, Gerencsér Zsófia 1