Mátés István tanítványai végig remek teljesítményt nyújtva, szinte utcahosszal nyerték az U18-as II. osztályú bajnokságot, így ősztől a legjobb magyar korosztályos gárdák jönnek majd Szombathelyre.

Vas vármegyei fiú korosztályos kézilabdacsapat még sohasem szerepelt a legmagasabb osztályban, most viszont megtörtént a csoda: a Hali U18-as együttese megnyerte a serdülő II. osztály küzdelmeit, így a következő szezonban a topcsapatok, valamint az akadémiák gárdáival mérheti össze a tudását, felkészültségét.

Az igazság azonban az, hogy ez a bizonyos „csoda” már évek óta érett, ugyanis már tavaly is csak hajszálnyival maradtunk le az élvonalról. Ezúttal viszont nem volt pardon: Mátés István legénysége 18 mérkőzéséből egyetlen kivételével az összeset megnyerte, így a megszerezhető 36 pontból 34-et gyűjtött be.  A gólkülönbsége is káprázatos volt: 672 lőtt találatra csak 426 érkezett válaszként.

A siker értékét növeli az a tény, a bajnokság során hosszú ideig sérülés miatt hiányzott Mátés Bence, Novák Barnabás, Bene Noel és Csizmazia András, de egy-két mérkőzésen Dömötör Bencét, Füst Balázst, Lajtai-Péntek Sebestyént, Nagy Beliánt, Nagy Leventét és Tóth Lászlót is nélkülözni kellett.

Kertész Helga szakosztályvezető: Nagyon nagy menetelés végén jutottunk ismét az éremosztóig, amivel az idei szezont le is zártuk. A számok magukért beszélnek, de talán, ami még ennél is fontosabb, hogy a mutatott játék igazán meggyőző volt! A CSAPAT, így nagybetűvel, kivívta az I. osztályban való indulás jogát, ami óriási fegyvertény, hiszen korábban ilyenre Vas vármegyében még nem volt példa a fiú vonalon!” 

A bajnoki címet nyert csapat tagjai:

Bene Noel: csapatunk jobbszélsője 9 mérkőzésen 19 gólt szerzett

Csizmazia András: csapatunk jobbátlövője 9 mérkőzésen 3 gólt szerzett

Dömötör Bence: csapatunk kapusa 17 mérkőzésen lépett pályára

Enger Csanád: csapatunk irányítója 5 mérkőzésen 2 gólt szerzett

Farkas László: csapatunk irányítója 18 mérkőzésen 102 gólt szerzett, a házi góllövőlista élén végzett, a bajnokság góllövőlistáján a 10. helyezett lett.

Füst Balázs: csapatunk jobbszélsője 15 mérkőzésen 15 gólt szerzett,

Ködös Bence: csapatunk beállója 18 mérkőzésen 79 gólt szerzett, a házi góllövőlistán a 3., a bajnokság góllövőlistáján a 19. helyezett lett.

Kuglics Patrik: csapatunk jobbszélsője 18 mérkőzésen 50 gólt szerzett

Ladányi Dominik: csapatunk balátlövője 11 mérkőzésen 17 gólt szerzett

Lajtai-Péntek Sebestyén: csapatunk jobbátlövője 18 mérkőzésen 49 gólt szerzett

Makkos Norbert: csapatunk jobbszélsője 2 mérkőzésen lépett pályára

Mátés Bence: csapatunk beállója 13 mérkőzésen 70 gólt szerzett

Nagy Belián: csapatunk balátlövője 16 mérkőzésen 98 gólt szerzett, a házi góllövőlistán a 2., a bajnokság góllövőlistáján a 12. helyezett lett.

Nagy Levente: csapatunk balszélsője 17 mérkőzésen 26 gólt szerzett

Németh Marcell: csapatunk balszélsője 4 mérkőzésen 4 gólt szerzett

Novák Barnabás: csapatunk balátlövője 13 mérkőzésen 30 gólt szerzett

Papp Péter: csapatunk jobbszélsője 2 mérkőzésen lépett a pályára

Pass Bence: csapatunk kapusa 11 mérkőzésen 2 gólt szerzett

Rákóczi András: csapatunk balszélsője 18 mérkőzésen 77 gólt szerzett

Simon Olivér: csapatunk kapusa 18 mérkőzésen 7 gólt szerzett

Szummer Ádám: csapatunk kapusa 1 mérkőzésen lépett pályára

Tóth László: csapatunk jobbátlövője 15 mérkőzésen 22 gólt szerzett

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. MVFC Berettyóújfalu
6. TFSE-Tent Budapest
7. Á Studió Nyíregyháza
8. Vehir.hu Futsal Veszprém
9. Rubeola FC
10. Újpest FC
11. Magyar Futsal Akadémia
12. DEAC
Go to top