Egy év kihagyás után ismét megrendeztük a Szent Márton-Kupát, ahol a szombathelyi általános iskolák alsó tagozatos nebulói mérhették össze tudásukat. Idén 20 csapat, összesen 140 gyermeke népesítette be a Haladás Sportkomplexum két pályáját, és végül minden fiatal az élmény mellett pólóval, érmemmel, oklevéllel gazdagodott, a legjobb csapatok pedig kupákat emelhettek a magasba.

November utolsó hétfőjén nem az iskolapadban kezdett hat szombathelyi általános iskola 140 kisdiákja, a Haladás Sportcsarnokba érkeztek a III. Szent Márton-Kupára. Kézilabda-szakosztályunk az eseménnyel a városi tanintézmények számára teremt alkalmat versenyzési lehetőségre, két korosztályban (1-2. és 3-4. osztályosoknak) lányoknak és fiúknak egyaránt. Egyesületünk négy partneriskolája (Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Brenner János Általános Iskola, Szombathelyi Neumann János Általános Iskola, Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola,) mellett még két intézmény csatlakozott az eseményhez (Gothard Jenő Általános Iskola, Oladi Általános Iskola), így népes számú gyereksereg hódolhatott közösen kedvenc sportjának. A tornán a csapatoknak minimum három mérkőzése volt a versenykiírás szerint, reggeltől egészen délig folytak a csaták a pályákon. Az esemény végén sportigazgatónk, Bokor Zsolt adott át minden kis versenyzőnek éremet és oklevelet, a győztes együttesek pedig kupákkal is gazdagodtak az élmény mellett. A remek hangulatú délelőtt emlékére egy-egy pólót is kaptak emlékül a gyerekek. Ezen kívül a legtöbb tanulóval érkező iskolát is díjaztuk, amely idén a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett.

„A tavalyi évben nem volt lehetőségünk megrendezni a versenyt, így nagy öröm, hogy idén - az egészségügyi rendelkezések maximális betartása mellett - folytatni tudtuk a Szent Márton-Kupa hagyományait, amellyel a kézilabda szombathelyi népszerűsítése, a sportág megszerettetése a célunk. Sok kislánynak és kisfiúnak ez volt élete első sportversenye, ezért minden erőfeszítésünk arra irányult - díjakkal, lebonyolítással és szervezéssel, valamint az utazást is a HVSE buszaival bonyolítottuk le -, hogy egy pozitív kézilabda élménnyel gazdagodjanak a diákok” - összegzett Farkas Veronika, a Haladás VSE kézilabda-szakosztályának szakmai vezetője, a kupa egyik szervezője

A III. Szent Márton Kupa eredményei:

Lány 1-2. osztály:

  1. hely Zrínyi 1.
  2. hely Zrínyi 2.

III. hely Reményik

  1. hely Brenner

Lány 3-4. osztály:

  1. hely Gothard
  2. hely Zrínyi 1.

III. hely Reményik 2.

  1. hely Olad
  2. hely Zrínyi 2.
  3. hely Reményik 2.

Fiú 1-2. osztály:

  1. hely Gothard
  2. hely Brenner

III. hely Zrínyi 2.

  1. hely Zrínyi 1.
  2. hely Reményik
  3. hely Neumann

Fiú 3-4. osztály:

  1. hely Gothard
  2. hely Reményik 1.

III. hely Reményik 2.

  1. hely Neumann

Fotó: Magasi Dávid

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Go to top