Messzemenőkig kiérdemelte a szurkolók megbecsülését a nyáron igazolt tehetséges irányítónk, Császár Zsófia.  A karmester ugyan a pályán sérülés miatt nem vezényelheti csapatát, ám egyesületét  egy percig sem hagyja parlagon.  A felépülésben reménykedő törzsgyökeres szombathelyi sportoló ott van minden mérkőzésen.  A lányok sikeréért szorít, és örömmel tölti el, hogy a Haladás a várakozáson felül teljesít tavasszal. A bajnokság egyik meglepetés csapatát nem lehet megroppantani, mert a játékosok, a stábtagok, a szurkolók és a közeg is összetart.  Császár Zsófia a közösségről, az együttesnél töltött hétköznapokról és a bajnokságról is megosztotta véleményét.

Drámai nehézségek sem állhatnak a fiatal kézilabdázó útjába, ugyanis a pályán apait-anyait beleadó sportolót nem lehet elkedvteleníteni.  Igaz ez akkor is, amikor az utóbbi időben azért nem kerülték el a sérüléshullámok.  Császár Zsófia hazatérését nagy remények övezték, és az első hónapokban meg is pörgette a csapat játékát.  Sajnálatos módon később fizikailag már nem tudott mankót nyújtani a gárdának, de jelenlétével, személyiségével mindig fontos építőköve volt a mostani együttesnek.  Zsófi nem az a típus, aki jól érzi magát a reflektorfényben,  hitvallása szerint a csapat a fontos, a közösség-ereje vezet győzelemre az egyéni érdekekkel szemben.  Nincs nagy megfejtés a kézilabdában, ha együtt lüktet a gárda sok mindenre képes lehet.  A technikás irányító így vélekedik minderről:


Örülök, hogy a csapat jó formát mutat, a tavaszi pihenő előtt is, illetve utána is győztesen hagyták el a pályát, és ez szerintem minden sportoló lelkének jót tesz.  Nyilvánvaló, hogy nem szabad elbízni magukat, de úgy gondolom ez a veszély nem is fenyegeti a Lányokat.  Szorgalmasak, kitartóak és tudnak küzdeni egymásért,  az egyesületért. Természetesen ezekért a győzelmekért  tisztességesen megdolgoztak. Eddig is gyors játékot játszottak,azonban örülök,hogy meccsről-meccsre plusz sebességi fokozatba tudnak kapcsolni,ami nagy erőssége a közösségnek. Nagyon drurkkolok nekik,hogy a továbbiakban is így folytassák,hisz mint mondtam jó formában vannak, és a minden héten elvégzett kemény munkának meglesz a gyümölcse. A pálya széléről, a nézőtérről nehéz átélni mindezt,  és ez egy külön műfaj lelkileg feldolgozni, de ha az élet így hozta, akkor ezzel nézek farkasszemet.  A szívem a csapatunkért dobog minden mérkőzésen.  A hétvégi siker receptje szerintem a gyors visszarendeződés, illetve, hogy fegyelmezettek legyünk.  Fontos, hogy minél kevesebb technikai hibát kövessünk el a mérkőzés folyamán,illetve a ziccereknél is teljes mértékben koncentráljunk . A csapat nagy erőssége a gyors iramjáték, amely bármelyik ellenfél számára végzetes lehet, plusz motivációt adhat ehhez a hazai pálya előnye, és természetesen a hazai közönség is. Nagyon bízom a lányokban,szeretném ha folytatnánk győzelmi sorozatunkat és elégedetten hagynánk el a csodás otthonunkat,hiszen tavaly is megmutattuk,hogy egyáltalán nem lehet minket lebecsülni. Otthon érzem magam a Haladásnál, mert mindenki segít, közvetlen és sport-fanatikus. Egy olyan csapat része lehetek, ahol minden ember szenvedélye a kézilabda. Egységben vagyunk erősek, a Haladás inspiráló közeg.”

A hétvégén a városi rangadó keretében Szombathely legöregebb sportegyesülete megmérkőzik majd a vendég gárdával.  A tét inkább a presztízsben keresendő, ugyanis az elkövetkezendő öt forduló együttesen az, ami igazán jelentős a hazaiak számára.  A vasi megyeszékhely 1919-ben alapított egyesülete nagy támogatást élvez, egyre több gyermek jelentkezik a Haladáshoz kézilabdázni.  Császár Zsófia szimbolikus szereplője a helyi sportág életének,  hiszen hosszú éveken keresztül húzta a Hali szekerét.  A kiváló játékkomponista térdműtét előtt áll, ám visszatérésének feltételeit a klub biztosítja számára.  Zsófi számára a közösség-teremtés is kiemelt tényező,  elvégre a kézilabda legnagyobb jelentősége talán ebben rejlik.  Otthonra talált tehát a Haladás-Családban.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top