Ebben a bajnokságban még ennyi gólt nem rámolt be idegenben a felnőtt csapat,  ekkora sikerrel még nem zárult két párhuzamosan futó gyermektorna,  ilyen mértékű érdeklődés sosem övezte a kézilabda szakosztály toborzóját.  Mestervizsgázott tehát a hétvégén Szombathely város generációkra visszakacsintó egyesülete, a bizonyítványosztást pedig azok a szülők megtették, akik csemetéjük sport-neveltetését  a település életével 1919 óta szorosan összefonódó egyesület gondoskodására bízták. A Haladás népszerűsége emelkedik, mert egy közös Családot alkotunk. Szakmával a szakmáért, alázattal az élsportért,  tisztességes munkával a kézilabdázó gyermekekért.

Ikrényben érte a kezdő sípszó felnőtt női együttesünket, mely előtt ezúttal kristálytiszta volt a cél. Győzni, legyen bármi az ára.  A VKL SE Győr gárdája a tabella végén szerénykedik, a szorgos és lelkes csapat a pontszerzésben nem igazán tudott áttörést elérni.  A találkozó előtt a pályaválasztók matematikailag még bőven reménykedhettek a vonal felett maradásban, így a Haladás az előzmények ellenére sem vehette fél vállról az összecsapást. Kovács László együttesét Berendi Antal instrukciói támogatják, az edzőpáros pedig óva intett: ez nem az a mérkőzés, amit ingyen adnak majd.  Akárcsak ősszel,  ezúttal sem a védelmek játszották a főszerepet.  Az ipari mennyiségű góltermelésben mindkét csapat szerepet vállalt,  hektikus események zajlottak az első húsz percben.  A könnyű kézzel elengedett átlövésekre, a beállót megkörnyékező akciók válaszoltak.  Némi előnyt mindig a Haladás kovácsolt magának, de a hazaiak elképzelése is érvényesült a pályán.  Amikor aztán a túloldalon elfogyott a szufla, és kezdtek beakadni a zöld-fehérek indításai, a VKL SE már nem tudott lépést tartani.  A rögös első negyedórát követően padlóra küldte ellenfelét a szombathelyi csapat, a félidő végére már alaposan megnyílt az olló.  A második felvonás, ha lehet még zökkenőmentesebb volt, minden szabad labdára a Haladás csapott rá.  Szabó Janka tucatnyi alkalommal tálalt önzetlenül a társai elé,  akik a földbe gyökerezett védelmet lábbal megelőzve folyton tisztán törhettek kapura.  Takács Inez,  Kozma Dominika, Kaposvári Anita és Sebestyén Noémi is megszórta magát.  A védekezésre továbbra is kevés érdemi hangsúlyt fektettek a csapatok,  de mivel erőnlétileg és technikailag is magasabb szintet képvisel a szombathelyi együttes, ezért nagyobb hatékonysággal tudott az offenzívában dolgozni.  A tempót fogó Haladás ellen fegyvertelen volt a hazaiak hatosfala.  A vége 32:50,  szinte hasonmása az őszi répcelaki csörtének. Ismételte magát a történelem, azonban ezúttal mindezt idegenben gáláztuk össze.

Szombaton délelőtt stábunk gyermekzsivaj közepette vezényelte gyakorlatait a toborzón, mert nem csak a lány,  a fiú szakosztálytunk is tárt karokkal várta az érdeklődő csemetéket.  Egyre többen érkezenek a kézilabda-szakosztály égisze alá is, és ez abban lemérhető,  hogy ezúttal már a Sportkomplexum mindkét pályáját be kellett öltöztetni a gyerkőcöknek szánt gyakorlati feladatokkal.  A fiatalok számos apró sportág-specifikus alapgyakorlatot kipróbálhattak, a labdával való barátkozást, és a koordinációs, ügyességi játékokat tapintható lelkesedés követte. Apró meglepetésekkel és egyedi pólokkal térhettek haza az "új" kézilabdázók. 

Vasárnapra két nívós torna-rendezést vállalt be szakosztályunk,  az U 12-es fiúk számára kiírt Haladás Nyuszi Kupán túlnyomórészt megtelt a lelátó.  A 2x14 perces mérkőzéseken végül simontornyai győzelem született, ám a hazaiak első és második csapata is felléphetett a dobogóra.   Kisiskolás fiú verseny zajlott a munkacsarnok másik pályáján is, ahol a vasi alakulat mellett a Zirc, a Várpalota és a Tapolca képviseltette magát.  A korosztályhoz mérten magas iramú szivacskézin mindenki kisportolhatta magát. Valaki a pályán, valaki pedig a nézőtéren.  A Haladás kiválóan zárt, három találkozóból kettőt megnyert,  az utolsó összecsapáson pedig mindössze egy árva gól döntött az ellenlábas javára.  Az öltözőbe vonuló fiatalokat hangorkánszerű vastaps kísérte.  Megérdemelten.

Eredmények:

NB I/B női felnőtt nyugat

VKL SE Győr-  Szombathelyi Haladás  32:50  (16:22)

Ikrény, 120 néző

Szombathelyi Haladás: Putz,  Simsik 3,  Szabó J. 9,  Takács I. 8,  Kaposvári 7,  Gerencsér 2, Sebestyén 9
Csere:  Márkus, Dudora, Hrabovszky 6,  Kozma 4,  Baranyai 2
Vezetőedző: Kovács László

Haladás Nyuszi Kupa U 12
Szombathely, Haladás Sportkomplexum 80 néző


Haladás VSE II- Máriaújfalu  14:11
Haladás VSE I-  Simontornyai KK 7: 14
Haladás VSE I- Haladás VSE II  19:11
Simontornyai KK- Máriaújfalu  15:10
Máriaújfalu- Haladás VSE I 10:20
Simontornyai KK- Haladás VSE II 22:7

A torna végeredménye:
1, Simonytornyai KK
2, Haladás VSE I
3, Haladás VSE II
4, Máriaújfalu

Kisiskolás verseny FU9
Tóth László Régió


Tapolca VSE- Várpalotai BSK II  8:22
Haladás VSE SKFT- DEVM Zirc  14:13
Tapolca VSE-Várpalotai BSK I  10:16
Haladás VSE SKFT- Várpalotai BSK II  11:12
Tapolca VSE- DEVM Zirc   9:18
Haladás VSE SKFT- Várpalotai BSK I  16:8

Gyermekbajnokság LU13
Tóth László Régió Alsóház

Szombathelyi Haladás - Celldömölki VSE II. 10-0
Ajkai KK - Szombathelyi Haladás 15:15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 8 +10 25
2. MVFC Berettyóújfalu 8 0 19
3. Futsal Veszprém 8 +8 12
4. DEAC 8 -6 11
5. Újpest FC-220VOLT 8 -12 4
Go to top