Fotó: Sólya Eliza és Dénes Balázs

Élvonalbeli futsalcsapatunk 8-4-es győzelmet aratott a DEAC ellen a Férfi Futsal Magyar Kupa fináléjában, így történetünk során harmadszor emelhettük magasba a trófeát. A gólzáporos összecsapáson Henrique Diniz és Luiggi Longo duplázott, de Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Sipos Gergő, valamint Szalmás Zoltán szépségdíjas találatokkal vették ki részüket a sikerből.

A 2021/2022-es szezon első döntő próbatételéhez érkeztünk el vasárnap este, a Messzi István Sportcsarnokban a Veszprém elleni 3–2-es elődöntős diadalunkkal kerültünk be a Magyar Kupa fináléjába. A másik ágon a Debrecen 5–2-re győzte le az NB II.-es Rubeolát, így a cívisvárosi alakulattal várt ránk a párharc a kupáért. Szurkolóink a késői kezdés és a távoli helyszín ellenére sem hagyták magukra csapatunkat, és már a bemelegítéstől kezdve csodás hangulatot teremtettek a kecskeméti csarnokban.

Sipos Gergő blokkjával indult az mérkőzés, majd Henrique Diniz kínálta meg Krajcsit, és Hajmási Milán lövésnél is a debreceni kapusnak kellett hárítania. Támadó felfogásban folyt az összecsapás, a hajdúságiak pedig szervezetten, stabilan védekeztek, ráadásul az 5. percben egy kényszerítő után Rácz szerzett vezetést a feketemezeseknek (0-1). A gólt követően erősítettünk, Dróth Zoltán lekészítéséből Henrique Diniz lőtt távolról, beszorítottuk riválisunkat. A 8. percben aztán hidegzuhanyként jött a második DEAC-gól, Harmati Tamás csapott le egy eladott labdára, majd gurított Gyimesi Máté mellett a kapuba (0-2).

Juanra Calvo trénerünk időt kért, ezután Kovács Máté veszélyeztetett, de Krajcsi jól állta a sarat, csakúgy, mint a debreceni védelem. A Debrecen főként gyors ellentámadásokból jutott lehetőségekhez, csapatkapitányunk, Dróth Zoltán pedig szétforgácsolta a kapufát. A 12. percben aztán Vas Ádám hozta helyzetbe kapitányunkat, aki parádésan járt túl a védők eszén, és 1–2-re módosította az állást. Egyre inkább átvettük a párharc irányítását, az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, Vas Ádám átlövése épphogy elsuhant az alsó sarok mellett, Elek Gergő pedig időt kért a 13. percben.

A folytatásban is nagy erőfeszítéseket tettünk az egyenlítésért, igyekeztünk felőrölni a debrecenieket, folyamatos nyomás alá helyeztük őket. Befektetésünk a 19. minutumban megtérült, ifjú tehetségünk, Szalmás Zoltán két pazar csel után megszerezte egyenlítő találatunkat (2-2). Ezzel azonban még nem értek véget az első játékrész említésre méltó momentumai: még ugyanebben a percben begyűjtötte hatodik szabálytalanságát a DEAC, a kisbüntetőt brazil légiósunk, Luiggi Longo értékesítette (3-2). Majd Sipos Gergő járt nagyon közel ahhoz, hogy még a nagyszünet előtt kétgólosra duzzadjon előnyünk, de az állás maradt 3-2, egygólos vezetéssel vonultunk pihenőre.

A szünetet követően mi kezdtük frissebben, agilisabban a második felvonást, ez pedig a 23. percben gólban is megmutatkozott: egy felpasszolt labdát Dróth Zoltán tartott meg, majd készített le Hajmási Milánnak, aki bombagóllal gondoskodott arról, hogy most már tényleg kétgólos legyen a differencia (4-2). Érezhető volt, hogy a debreceni alakulatot megfogták a bekapott gólok, mi pedig megéreztük a vérszagot, és a találkozó lezárásáért mentünk előre. A 28. minutumban Luiggi Longo ezúttal az előkészítő szerepét vállalta magára, és a jobb szélről remekül továbbított Sipos Gergőhöz, aki jobbal nem hibázott, 5-2 állt az eredményjelzőn.

A sötétmezesek még fel sem ocsúdhattak, amikor Henrique Diniz lépett ki két védője szorításából, majd egy rendkívül elegáns mozdulattal emelt a hálóba (6-2). Elek Gergőnek időt kellett kérnie, ez pedig úgy tűnt, hogy jót is tett tanítványainak, Vas Ádám közbelépése, valamint Gyimesi Máté védése kellett ahhoz, hogy ne tudjanak közelebb zárkózni a hajdúságiak. Krajcsi Bence a játékrész derekához közeledve egyre inkább mezőnyjátékosként segítette a támadások építését, kockáztatnia kellett a debreceni gárdának. Felállt védekezésből több lehetőségünk is adódott, hogy kihasználjuk az üres kapus szituációt, Krajcsi azonban sokszor önfeláldozó módon ért vissza, és tisztázott.

A 30. percben aztán Harmati Tamás érkezett a hosszú oldalon egy jobbról belőtt labdára, 6-3-ra zárkózott a DEAC, nem dőlhettünk hátra. Riválisunk folytatta az emberelőnyös játékot, de a mi támadásainkban is rendre ott volt a veszély és a lehetőség, hogy végleg eldöntsük a kupagyőzelem sorsát. Így érkeztünk el a véghajrához, ahol aztán igencsak felpörögtek az események: a 38. percben Rodrigo Coito révén újabb góllal faragott le hátrányából ellenfelünk, Juanra Calvo mester időt kért, majd egy labdaszerzést követően Henrique Diniz gurított az üresen álló kapuba, ezzel 7–4-re vezettünk. Kapunkban Homlok Levente váltotta Gyimesi Mátét, Papp Zsombor is lehetőséget kapott, Luiggi Longo pedig nem akart lemaradni honfitársától, – már ami a duplázást illeti – így hát fejjel is eredményes volt az utolsó előtti minutumban, amely egyben a 8-4-es végeredményt is jelentette.

Csapatunk fináléhoz méltóan, remek játékkal kerekedett ellenfele fölé, és 2018, valamint 2020 után harmadik alkalommal szerzett aranyérmet a Magyar Kupában.

Juan Ramón Calvo Rodríguez: Nagyon boldogok vagyunk! Tudtuk, hogy a döntőben is nehéz meccs vár ránk, de szerintem nem sok csapat tud úgy reagálni, mint mi a mai párharcon. Nem volt könnyű dolgunk, de nagyon szép így nyerni. Arról is beszéltünk, hogy csak együtt sikerül győzni, és ennek megfelelően a fiatalok is extra teljesítményt nyújtottak a hétvégén! Gratulálok a csapatnak, a vezetőknek, a szurkolóinknak, akik nagyon sokat jelentettek a mai mérkőzésen

FÉRFI FUTSAL MAGYAR KUPA DÖNTŐ

HALADÁS VSE - DEAC 84 (3–2)

HALADÁS VSE: Gyimesi Máté - Kovács Máté, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Henrique Diniz, Alasztics Marcell, Homlok Levente, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Papp Zsombor, Gerencsér Antal, Vas Ádám

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

DEAC: Krajcsi Bence - Rodrigo Coito, Thiago Dos Santos, Rácz Zsolt, Szabó János, Tóth Benedek, Faragó Lajos, Szentes-Bíró Tamás, Vass Ottó, Siska Gergő, Harmati Tamás, Berecz Rafael, Harcsa Dávid

Edző: Elek Gergő

Gólszerzők: Dróth (12’), Szalmás (19’), Luiggi Longo 2 (19’, 39’), Hajmási (23’), Sipos (28’), Henrique Diniz 2 (28’, 39’) ill. Rácz (5’), Harmati 2 (8’, 30’), Rodrigo Coito (38’)

Sárga lapok: Szentes-Bíró Tamás (27’)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 8 +10 25
2. MVFC Berettyóújfalu 8 0 19
3. Futsal Veszprém 8 +8 12
4. DEAC 8 -6 11
5. Újpest FC-220VOLT 8 -12 4
Go to top