Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 7-4-es győzelmet aratott a Nyírgyulaj otthonában. A szünetben még döntetlen volt az állás, de a második játékrészben felőröltük ellenfelünket. Vas Ádám és Hajmási Milán is duplával vette ki részét gólgazdag sikerünkből.

A válogatott szünetet követően a 12. forduló párharca a Nyírbátori Városi Sportcsarnokban várt ránk, ahol a jelenleg 8. helyezett Nyírgyulaj rendre alaposan megnehezíti aktuális riválisa dolgát. Az első percektől eseménydús volt az összecsapás, mi birtokoltuk többet a labdát, de többször jól lépett ki valamelyik nyírgyulaji játékos a falból, ezekből pedig villámgyors ellentámadásokat vezettek. Az első komolyabb lehetőség is egy ilyen szituáció után adódott, Csoma közeli lövését azonban bravúrral védte Alasztics Marcell. A 7. percben aztán Dróth Zoltán harcolt ki sarokrúgást, Vas Ádám lábára rajzolta a labdát, aki kapásból vette be Opre kapuját (0-1). A gól után is koncentráltnak kellett maradnunk, nem adta magát könnyen a Nyírgyulaj, ezt Tifán Norbert helyzete is bizonyította. A 10. percben ellenfelünk házi gólkirálya, Matheus Da Silva kapott jó labdát a bal oldalon, lapos lövése utat talált a kapuba, egyenlített a hazai együttes (1-1).

Egy perccel később erre félpályáról válaszoltunk, válogatott kiválóságunk duplázott, Vas Ádám visszaszerezte a vezetést csapatunknak (1-2). A kapusok is kiváló napot fogtak ki, előbb Vatamaniuc-Bartha Dávid lövését Opre hárította, Matheus Da Silva próbálkozásánál pedig szintén válogatott hálóőrünknek, Alasztics Marcellnak kellett résen lennie. A 13. percben a hazai közönség örülhetett, Vlasovych ugyanis 2-2-re módosította az állást.

Hat és fél perccel a játékrész vége előtt Juanra Calvo trénerünk időt kért, és ezután nem a klasszikus értelemben álltunk át öt a négy elleni játékra, hanem Alasztics Marcell húzódott ki kapujából, segítve ezzel a támadások építését. Erőfeszítéseink nem jártak sikerrel, és szűk öt minutum volt hátra a félidőből, amikor a hazaiak is kikérték idejüket. Folytatódott a nyílt sisakos játék, ám a 18. percben ismét a pirosmezesek találtak utat a kapuba, Krajnyáknak köszönhetően (3-2), de a mieink még a szünet előtt egalizáltak, a nemzeti csapat és együttesünk számára is meghatározó játékosunk, Dávid Richárd állította a 3-3-as félidei eredményt.

Vas Ádám-helyzettel kezdődött a második játékrész, majd egymás után végezhettük el a szögleteket, oldalberúgásokat, melyek nagy veszélyt rejtettek magukban. A mérkőzés ezen szakaszában is nagy szerepet kaptak a kontrák és a gyors átmenetek, többször is rendezetlen védelemmel találták magukat szemben a felek. A 24. percben aztán megtört a jég, Dróth átadása után a Magyarország színeiben bosnyákok ellen is eredményes Hajmási Milán lőtte ki a bal alsó sarkot, ismét vezetéshez juttatva ezzel csapatunkat (3-4). Továbbra is lüktetett a mérkőzés, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és Matheus Da Silva pedig lemásolta első félidőbeli teljesítményét, ezúttal is a játékrész derekán köszönt be, ezúttal egy távoli szabadrúgásból volt eredményes (4-4). Ahogy haladtunk a végjáték felé, egyre inkább figyelnie kellett a faultokra is a csapatoknak, a Nyírgyulaj négy, mi öt szabálytalanságnál jártunk. Hogy ne csak ez a mutató legyen 4-5, hanem a gólok tekintetében is ennyi legyen az állás, arról Hajmási Milán gondoskodott a 33. percben, egy indítást követően becsúszva talált be másodszor (4-5). Újra lépéselőnybe kerültünk, ami már megfogta a hazaiakat, akik az erejükkel is egyre inkább elkészülni látszottak.

A hajrában két percenként biztosítottuk be a végül magabiztos győzelmünket: Hajmási után előbb saját nevelésű fiatalunk, Gerencsér Antal iratkozott fel a góllövőlistára (4-6), majd a 39. percben brazil légiósunk, Henrique Diniz egy káprázatos emelést követően volt sikeres (4-7). A házigazda még időt kért, és emberelőnyös játékra váltott, azonban nem sikerült a szépítés, így 7-4-re nyertük meg az összecsapást, a bajnoki pontokat 500 kilométerről hoztuk haza Szombathelyre.

Sikeres nemzetközi szereplésünknek is köszönhetően sűrű a menetrendünk: november 26-án, pénteken 18 óra 30 perckor a DEAC gárdáját fogadjuk a 2021-es év utolsó hazai mérkőzésén. Majd december 1. és 3. között következik a minden eddigieknél nagyobb megmérettetés: a Bajnokok Ligája-elitkörének minitornája.

Juanra Calvo: „Az első félidőben számos egyéni hibát vétettünk, persze ez valahol természetes is egy válogatott hét után, ahol a játékosok más szisztémában dolgoztak, de szerencsére ezeket a második félidőben javítottuk és megnyertük a mérkőzést”

FÉRFI FUTSAL NB I. 12. FORDULÓ

NYÍRGYULAJ FUTSAL – HALADÁS VSE 4-7 (3-3)

Nyírgyulaj: Opre Rajmund – Szöcs László, Valerij Vlasovych, Matheus Da Silva, Csoma Alpár, Petró Martin, Szabó Ádám, Orosz Dániel, Krajnyák Zsolt, Tifán Norbert, Tóth Erik, Domokos Mátyás, Tamás Róbert

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Hajmási Milán, Gerencsér Antal, Leandro Rezala, Henrique Diniz, Homlok Levente, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Vas Ádám

Edző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Matheus Da Silva 2 (10’, 30’), Vlasovych (13’), Krajnyák (18’), ill. Vas 2 (7’, 11’), Dávid (20’), Hajmási 2 (24’, 33’), Gerencsér (35’), Henrique Diniz (37’)

Sárga lapok: Szöcs László (32’), ill. Vatamaniuc-Bartha Dávid (28’), Dávid Richárd (30’), Vas Ádám (30’), Juan Ramon Calvo Rodriguez (31’)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top