Bajnoki címvédő futsalcsapatunk játékosai Dróth Zoltánt választották meg a csapat kapitányának. Helyettesei Milos Simics, Alasztics Marcell és Vas Ádám lettek.

Miután az előző szezon végén befejezte élvonalbeli pályafutását csapatkapitányunk, Horváth Péter, új kapitányt választottak az öltözőben. Játékosaink Dróth Zoltánnak szavaztak bizalmat, helyettesei Milos Simic, Alasztics Marcell és Vas Ádám lettek.

Dróth Zoltán 19 éves kora óta játszik az élvonalban, a 32 éves játékos pályafutása során 17-szer állhatott fel a dobogó tetjére a hazai bajnokságban és kupában, nemzetközi szinten a legjobb eredménye a Bajnokok Ligájában szerzett bronzérme. Dróth Zoltán a magyar válogatottban már viseli a csapatkapitányi karszalagot, amely mellé most társaitól a Haladás VSE szalagját is megkapta. Futsalcsapatunkat 2018 óta erősíti, az öltözőben pedig neki szavazták meg a Haladás VSE csapatkapitánya címet.

„Az előző szezonban Horváth Peti mögött csapatkapitány-helyettes voltam, illetve a válogatottban is régóta ellátom ezt a tisztséget, így nem idegen számomra ez a szerepkör. Legfontosabb feladataim közé tartozik a csapat összetartása, a fiatalok segítése, valamint a pályán, illetve azon kívül is a nehéz helyzetek megoldásának elősegítése. A mérkőzések előtt pedig mindig beszélek a többiekhez, hogy a megfelelő hőfokon kezdjük a meccseket. Szerencsés vagyok, mert a pályafutásom során kiváló emberekkel játszhattam együtt, tőlük is rengeteget tanulhattam erről a pozícióról is” - fogalmazott új kapitányunk, Dróth Zoltán

Szerb légiósunk már az előző idényben is csapatkapitány-helyettes volt, jelenleg sérülés után lábadozik.

“Nagyon megtisztelő, hogy a klub egyik kapitánya lehetek. A megtiszteltetés és a büszkeség mellett, amit érzek, hogy a kapitányi szerep nagy felelősséget hordoz magában a belém vetett bizalom miatt! A csapattársaim bizalma pedig további motiváció számomra, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a legjobb formában térjek vissza a pályára, és együtt elérjük céljainkat” - mondta Milos Simic

Nem csak az elért sikerek, hanem a csapat összetételében mutatkozó csekély játékosmozgás is azt mutatja, hogy minden téren nagyon összetartóak játékosaink. Szintén válogatott kiváló hálóőrünk, Alasztics Marcell 2019 óta egyesületünk játékosa, és a pályán teljes erőbedobással támogatja társait.  

"Nagyon jólesett, és megtisztelő, hogy a társaim harmadik számú csapatkapitánynak választottak. Úgy érzem, hogy már a koromból adódóan is elértem azt a szintet, hogy mind a csapatnak, mind a fiataloknak segítségére lehetek” - nyilatkozta Alasztics Marcell

A szintén a nemzeti együttesben szereplő, a Haladásban pedig több mint három éve játszó Vas Ádám a csapat meghatározó tagja, aki hatalmas odaadással van jelen a pályán, és az ifjabb játékosnak is nagy figyelmet szentel.

„Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy rám is gondoltak a fiúk helyettesként. Óriási elismerés ez egy ilyen nagyszerű csapatban, még akkor is, ha negyedik számúként, hiszen kiváló játékosokkal teli, igazi családias közösség a miénk” - árulta el Vas Ádám

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top