Luiggi Longo Duarte Baptista nyártól egyesületünket erősíti. A Nyírgyulaj 25 éves házi gólkirálya a brazil válogatottal 2020-ban Copa America FUT 7 bajnoki címet szerzett.

Luiggi Longo Brazíliában és Uruguayban nagypályán játszott, illetve az amerikai kontinensen népszerű hetes fociban (Fut 7) kétszeres bajnok volt a Flamengo csapatával, míg a brazil válogatott színeiben 2020-ban megnyerte a Copa Americát. Tavaly januárban érkezett a Nyírgyulaj együtteséhez, ahol házi gólkirályként zárta a szezont.

Juanra Calvo, vezetőedző: „Az előző szezonban a legtöbb gólt szerezte a Nyírgyulajnak. Személyisége és tehetsége miatt is biztos vagyok benne, hogy gyorsan beilleszkedik és hatékonyan segíti majd az eredményességünket”

Pálmay Tamás, szakágvezető: „Luiggi télen érkezett Magyarországra, és üde színfoltja lett a bajnokságnak. Rendkívül gólerős, jól cselező, kétlábas játékos, aki azonnal nagy erősítést jelenthet a csapatnak”

Luiggi Longo: „Mindig is a futsal volt a szenvedélyem, ehhez a sportághoz szerettem volna visszatérni sok év nagypályás tapasztalat után. Ezért nagyon örültem, amikor erre tavaly lehetőséget biztosított számomra a Nyírgyulaj, családtagként fogadtak. Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a magyar bajnokcsapat színeiben számítanak rám a következő szezonban. Remélem, hogy sokat tudok még tanulni a Haladásban, és segíthetem a klubot egy újabb sikeres szezonban! Hajrá, Hali!”

Sok sikert a Haliban, Luiggi!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top