Az U20-as és U17-es korosztályú futsalcsapataink 7. fordulós ellenfelei nem jelentek meg, így a szabályok szerint mindkét találkozó 3-0-s győzelemünkkel zárult, a 8. forduló mérkőzéseit pedig tavaszra halasztották a felek. U15-ös korosztályunkban két együttest is indítottunk a most kezdődő bajnokságban, az első játéknap vereséggel zárult Vidák Balázs tanítványai számára.

U20-as, valamint U17-es csapatunk a bajnokság 7. játéknapján esedékes, Kelen SC elleni összecsapása nem került megrendezésre, a budapesti csapat nem jelent meg a találkozón, így a bajnoki pontokat a mieink kapták meg.

A Vidák Balázs vezette U15-ös korosztályunk számára viszont még csak most vette kezdetét a bajnokság, ahol két csapatot is indítottunk. Előrehozott fordulókban „A” együttesünk a Kőszeg, míg „B” gárdánk a Söpte ellen szenvedett vereséget. „Sajnos egyik csapatunk számára sem úgy indult a bajnokság, ahogy szerettük volna. Nincs idő bánkódni, megyünk előre és dolgozunk tovább, a következő fordulóban pedig már lehet is javítani” – fogalmazott Vidák Balázs

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 4. FORDULÓ

HALADÁS VSE „A” – KŐSZEGI LÓRÁNT FC 2-7 (2-2)

Haladás VSE: Rosta Dániel, Mikos Máté, Horváth Mátyás, Horváth Balázs, Nagy Barnabás, Thész Barnabás, Jakab Nándor, Abért Armand

Edző: Vidák Balázs

Gólszerzők: Nagy Barnabás (11’), Mikos Máté (13’)

„Egy jó első félidei játékot követően a második játékrészben már enerváltan, fásultan játszottak a gyerekek, így sajnos megérdemelten győzött a kőszegi csapat” - értékelt Vidák Balázs

 

VAS MEGYEI FIÚ FUTSAL U-15 13. FORDULÓ

HALADÁS VSE „B” – SÖPTE SPORT EGYESÜLET 1-7 (1-4)

Haladás VSE: Bognár Botond – Végh Márk, Kajcsos Dániel, Farkas Balázs, Bozzay Márton, Dömötör József, Horváth Ákos, Kovács Marcell, Ávár Dominik, Alapi Attila

Edző: Vidák Balázs

Gólszerző: Bozzay Márton (3’)

„Sajnos rengeteg hibával játszottak a srácok, csak fellángolásaink voltak játékban, a kapu előtt rengeteg rossz döntést hoztunk, így pedig vereséget szenvedtünk a találkozón” - mondta Vidák Balázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. SG Kecskeméti Futsal
2. Újpest FC-220VOLT
3. ELTE-BEAC
4. Nyírbátori SC
5. Haladás VSE
6. Futsal Veszprém
7. Aramis SE
8. Rubeola FC
9. A Studio Nyíregyháza
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top