NB II.-es futsalosaink élvonalbeli fiataljainkkal kiegészülve arattak 9-1-es győzelmet az UTE otthonában.

Másodosztályú futsalcsapatunk az UTE vendégeként lépett pályára a nyugati csoport felső-házának 3. fordulójában. A találkozón NB I.-es játékosaink egészítették ki együttesünket, akik a felnőtt válogatott programja miatt így nem maradtak tétmérkőzés nélkül.

A következő fordulóban Budaörsön mérkőzünk meg az ELTE gárdájával április 25-én, 20 óra 30 perckor.

Sziffer András vezetőedző: „Az NB I.-es csapatból visszajátszó fiatalokkal kiegészülve arattunk nagyarányú győzelmet az alapszakasz-győztes otthonában. A mérkőzés egészén a mi akaratunk érvényesült, a határozott védekezésünkkel nem tudott mit kezdeni az UTE, így legtöbbször csak ívelgettek, amiből elvétve volt csak lehetőségük. A több hiányzóval felálló UTE ellen remekül használtuk ki mezőnyfölényünket, tetszetős gólokat szereztünk. Az eredményhez és a mutatott játékhoz gratulálok a csapatnak, de ami még ennél is fontosabb, hogy remek felfogásban, és jó mentalitással játszottunk, esélyt sem adtunk ellenfelünknek”

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT FELSŐ-HÁZ 3. FORDULÓ

UTE – HALADÁS VSE II. 1-9 (1-5)

UTE: Gyarmati Balázs, Szűcs Attila, Kavalecz Márk, Kocsi Henrik, Dobos Dávid, Oswald Dániel, Ilyés Róbert, Jova Bálint, Orgován György, Szentgyörgyvölgyi Ruben, Huszty Dániel

HALADÁS VSE II.: Homlok Levente – Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Knizs Olivér, Horváth Zénó, Kiss Patrik, Papp Zsombor, Puhr Bálint, Volner Bence, Fehér Dániel, Horváth Bendegúz

Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerzők: Szűcs Attila (11’), ill. Kovács Máté 4 (1’, 11’, 13’, 24’), Szalmás Zoltán 2 (4’, 23’), Knizs Olivér (20’), Horváth Zénó (35’), Vatamaniuc-Bartha Dávid (37’)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top