Három győzelem mellett csupán egyetlen vereség rontja el az országos bajnokságban szereplő korosztályos futsalcsapataink legutóbbi hetének mérlegét. U17-es csapatunk mindkét összecsapását megnyerte, míg U20-as együttesünk az egyiket elvesztette.

A pontvadászat Nyugati-csoportjában szereplő csapataink kétszer-kétszer léptek pályára nyolc nap leforgása alatt. A programot az Újpest otthonában kezdték együtteseink, ahol az U17-es gárdánk 4–1-re nyert. Fiataljaink a félidőben még csak 1–0-ra vezettek, de a második játékrészben három találatot szerezve bebiztosították a győzelmünket. A srácok ezt követően a Szigetszentmiklós legénységét fogadták és egy picit hasonlított a forgatókönyv az előző összecsapáséra, ugyanis a szünetben még 2–2-re álltak a küzdő felek. Ezt követően viszont magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a mieink és végül 7–2-re nyertek. A két sikernek köszönhetően U17-eseink feljöttek a tabella negyedik helyére.

Az U20-as gárdánk erősen tartalékos kerettel utazott Újpestre és így nem meglepő, hogy 4–2-es vereséggel tért haza. Sziffer András tanítványai ugyan nem vallottak szégyent, de ezúttal nem volt reális esélyük a győzelemre. Nem úgy a Szigetszentmiklóssal szemben. A Pest megyeiek ellen szabályos gólfesztivált rendezve nyertek 17–1-re a mieink. Így pedig továbbra is a tabella második helyén állnak.

 

Újpest FC 220-VOLT U17 - Haladás VSE U17 1–4 (0–1)

Gólszerzőink: Francsics F. 2 (30., 35.), Knizs O. (10.), Kovács M. (31.)

 

Haladás VSE U17 - Szigetszentmiklós Futsal U17 7–2 (2–2)

Gólszerzőink: Dobos D. 2 (12., 28.), Knizs O. 2 (23., 37.), Sodics Á. (9.), Németh K. (26.), Vincze B. (31.)

 

Újpest FC 220-VOLT U20 - Haladás VSE U20 4–2 (2–1)

Gólszerzőink: Puhr B. (9.), Kárász N. (40.)

Haladás VSE U17 - Szigetszentmiklós U17 17–1 (6–0)

Gólszerzőink: Vatamaniuc-Bartha D. 4 (4., 20., 28., 40.), Puhr B. 3 (6., 7., 24.), Kovács M. 3 (5., 36., 38.), Horváth Z. 3 (21., 22., 33.), Kárász N. (30.), Horváth N. (12.), Németh B. (37.), Tiba M. (öngól, 39.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top