Szenzációs 2:1 arányú győzelmet aratott NB I-es futsal csapatunk a pontvadászat 4. fordulójában a Berettyóújfalu otthonában. A Juanra-legénység mindkét találatát Hajmási Milán szerezte.

Utoljára 2018. június 8-án kapott ki hazai környezetben a Berettyó együttese. Akkor a bajnoki döntő harmadik összecsapásán a Rába ETO diadalmaskodott a hajdúsági együttes otthonában. Azóta valamennyi mérkőzésén nyert, vagy minimum döntetlent játszott vendéglátóként az MVFC. Az első félidő után pedig most sem úgy nézett ki, hogy megszakad ez a hosszú sorozat, ugyanis Rábl Jánosék 1:0-ra vezettek Alvarito 14. percben szerzett találatának köszönhetően. Nem sokkal később Dróth Zoltán ugyan lőtt egy hatalmas kapufát, de egyenlítenie nem sikerült.

Szünet után viszont jött Hajmási Milán és 1:1-ra alakította a rangadó állását. A 32. percben pedig Milos Simic fordíthatott volna, de óriási ziccerben a kapufát találta el. A 35. minutumban viszont újfent „Hagyma” jeleskedett, aki Dávid forintos átadása után helyezett a kapuba. A mérkőzés hajrájában kockáztattak a hazaiak: átálltak öt a négy elleni játékra, de Rafinha révén ők is csak egy kapufáig jutottak. Így összességében teljesen megérdemelten nyert a csapatunk 2:1-re a Berettyóújfalu otthonában és ezzel a sikerrel a tabella élére is ugrott.

Juanra Calvo vezetőedző: - Igen örülök ennek a győzelemnek, mert a legnagyobb rivális otthonában értük el. Valamennyi játékosunknak gratulálok a teljesítményéhez, mert mindenki a maximumot hozta. Ez pedig kellett is, mert Darrieer sérülése miatt nem tudott pályára lépni, Dróth Zoli pedig csak nagyon keveset játszhatott. Nagyon boldog vagyok.

MVFC Berettyóújfalu-Haladás VSE 1:2 (1:0)

Gólszerzők: Alvarito (14.) illetve Hajmási Milán (25., 35.)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top